BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Romlott hősökkel teli operával ünneplik Ligeti György 90. születésnapját

Ligeti György, a 20. század második felének legjelentősebb magyar zeneszerzője idén lenne kilencven éves. Az életművét bemutató sorozatot a Művészetek Palotája még a szerző életében indította útjára, és idén a komponista egyik főműve, a Le Grand Macabre című opera kerül színre május 22-én. A Müpa a neves társulatok közreműködésével megvalósuló előadással nem csupán a szerző születésének jubileumát szeretné megünnepelni, hanem az opera egyetlen budapesti bemutatója óta eltelt másfél évtizednyi űrt is megpróbálja betölteni.

Ligeti operája abszurd anti-dráma, sőt a szerző meghatározása szerint „anti-anti-opera”, amely az 1978-as stockholmi ősbemutatója óta eltelt időszak alatt mit sem vesztett aktualitásából: ma is épp úgy felráz és magával ragad. A fikció lazán követi Michel de Ghelderode 1934-ben íródott, La Balade du grand macabre című színművét, amely szerint a halál (operabéli nevén Nekrotzar) az „ígyésígyedik században” megérkezik Breughellandba, és kisvártatva bejelenti, hogy a világvége éjfélre várható. Sietve közli, hogy az emberiség leigázásához lóra van szüksége, és a spicces kedvű borkóstoló, Piet vom Faß fogja betölteni ezt a szerepet. A halál így Piet hátán lovagolva állít be az udvari asztrológushoz, aki éppen női fehérneműben kelleti magát. Feltűnik Mescalina, akinek nemi vágya kielégíthetetlen, ezért kisvártatva megölik, majd a fiatal Go-Go herceg, akit cívódó és korrupt miniszterei próbálnak befolyásolni döntéseiben, akik azonban rögtön lelépnek, amint baljós hangulatot szimatolnak. Nekrotzar és kísérete ez után a hercegi palotából kívánja levezényelni a világ végét. Nagy lakomát csapnak, de a halál angyala úgy berúg, hogy elmulasztja a nagy eseményt: ilyen állapotban nem lehet kipusztítani az emberiséget, pedig a polgárok már a mennyben hitték magukat.

Amint a mű rendkívül szerteágazó cselekményének kivonatából is kiderül, az operatörténet egyik legformabontóbb alkotása látszólag éppúgy a középkori misztériumjátékok világát idézi, mint Bartók Béla egyetlen operája. Azonban míg A kékszakállú herceg várában Bartók a nő és férfi közti kapcsolat örökérvényű kérdéseit feszegeti, a Ligeti-opera szövegkönyvét olvasgatva nehezen találnánk olyan szereplőt, akivel valóban szívesen azonosulnánk. A zeneszerző és Michael Meschke librettista – a stockholmi bábszínház igazgatója – ugyanis a legválogatottabb emberi gyarlóságokat osztotta a mű hőseire. Mindennek a sok rossznak a megszületésében Ligeti lesújtó fiatalkori emlékei is szerepet játszhattak: a zeneszerzőt a világégés évei alatt zsidó származása miatt behívták munkaszolgálatra, közeli családjából a holokausztot egyedül édesanyja élte túl. Azonban a Grand macabre szereplőinek romlottsága mögött mégis az örökérvényű felismerés áll: ha már mindettől a szörnyűségtől képtelenség megszabadulni, ne féljünk tőle, hanem éljünk vígan, ameddig erőnk és jókedvünk engedni.

A mostani bemutató különlegességét az adja, hogy a szerző egyetlen operája Magyarországon eddig mindössze két napon volt látható 1998-ban a Thália Színházban, húsz évvel a stockholmi ősbemutatót követően. A művet a Neue Oper Wien és a Művészetek Palotája együttműködésében, a Pannon Filharmonikusok, az Amadinda Ütőegyüttes és a Nemzeti Énekkar közreműködésével mutatják be. A koncertszerű előadás karmestere az MR Szimfonikusok vezető karmestere, Vajda Gergely lesz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.