Közélet

Árvíz - Gátszivárgás Verőcén

A Duna visszaduzzasztotta a Verőce és Kismaros határában folyó patakot, emiatt erősítésre szorul az ottani, szivárgó gát – közölte a település polgármestere szombat reggel az MTI–vel.

Bethlen Farkas (független) elmondta, hogy noha a község védműve igen stabil, a Duna vízszintje Verőcénél már körülbelül 5 centiméterrel meghaladta a 2006-ban mért, eddigi legmagasabb szintet, így most nagyon figyelnek az esetleges veszélyekre.

A polgármester – aki még pénteken rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendelt el – közölte: a település Káposztás nevű, hétvégi házakból álló részét már korábban elöntötte a Duna, míg a község fő útja, az Árpád út folyóhoz közeli szakaszán 30 centiméteres víz áll. A Dunasor is veszélyeztetett, ám az üdülőházakon kívül még sehonnan sem kellett kiköltözniük a lakóknak.
A kritikus területeken élőket szórólapokon tájékoztatták az esetleges teendőkről, például értékeik biztonságba helyezéséről, a polgármesteri hivatalban pedig 24 órás ügyeletet vezettek be.
A község két pontján összesen 40 köbméternyi homokot raktak le, azt töltik zsákokba, hogy erősítsék a gátat - mondta Bethlen Farkas.

gát árvíz
Kapcsolódó cikkek