Árvíz - Komáromnál stagnál, Esztergomban még emelkedik a vízszint
Komárom szőnyi városrészének védelmére 4640 méter hosszan három zsák széles és öt-hat zsák magas fóliázatlan gátat építettek. A több százezer homokzsákot kézi erővel töltötték meg, vasúti kocsikon szállították a helyszínre és a vízügyi szakemberek irányítása mellett a honvédség katonái helyezték el. Molnár Attila polgármester (Fidesz-KDNP) tájékoztatása szerint a gát 880 centiméterig biztonságot ad a településnek.
Esztergomban lezárták a Magyarországot Szlovákiával összekötő Mária-Valéria hidat, mert víz alá került a felhajtó útvonal. A hídhoz homokzsákokból építettek gyalogjárdát, amelyet csak célforgalomra vehetnek igénybe a helyi lakosok. A legközelebbi átkelő személygépkocsik és 20 tonna össztömegnél kisebb tehergépjárművek számára Komáromban az Erzsébet híd. A közútkezelő tájékoztatása szerint lezárták a 10-es utat Nyergesújfalu és Tát között, valamint a 117-es, Tátot Esztergom-Kertvárossal összekötő szakaszt, itt Tokodaltáró és Dorog felé lehet kerülni.


