Európai színvonalú, főként a sí népszerűsítésére alkalmas sportközpontot hoznának létre Budapesten a Normafánál – áll a Pintér Sándor belügyminiszter által benyújtott törvényjavaslatban, melyet tegnap kezdett tárgyalni a T. Ház. Többek között sí-, szánkó- drótkötél-, torna-, bob-, hegyi kerékpár-, nyári futópályákat alakítanának ki. Építenének fogadókat, síklubházakat, játszóteret, engesztelő kápolnát, parkolókat. Fejlesztenék a közműveket, az utakat, víztározót lenne a hóágyúzáshoz.
A Normafánál érvényes természetvédelmi, erdővédelmi és építésügyi szabályok miatt nem lehet véghez vinni a beruházásokat. Az országos érvényű szabályokat nem akarják megváltoztatni, kivéve a „sporttörtténelmi területté" nyilvánított Normafa területén. Pokorni Zoltán, a XII. kerület fideszes polgármestere korábban azt mondta: a beruházás mintegy 5 milliárd forintba kerülne, a fogaskerekű vonalának meghosszabbításának költsége 10-15 milliárd lehet.
Egyes civil szervezetek (például a Védegylet), a környéken élők és az Együtt-PM azonban ellenzi a „természetpusztító” (a Fidesz ezt cáfolja) beruházást a 400 hektáros területen. Féltik az itt élő védett állatvilágot (például a csíkos boglárkát), valamint az erdőket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.