BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb kutatás az energiaital káros hatásairól

Az energiaitalok olyan mértékű koffeint tartalmaznak, hogy az ital elfogyasztása után 1 órával is erős szívdobogást lehet érezni- derült ki egy kutatásból.

A német bonni egyetem által végzett kutatás során 17 embert vizsgáltak meg, akik energiaitalt fogyasztottak a vizsgálat előtt. A vizsgálat során ismét bebizonyosodott, hogy a heves szívverés hosszú távon káros következményekkel jár. A csapat az észak Amerikában tartott éves konferenciáján azt hangsúlyozta, fontos, hogy a gyerekeket és a fiatalkorúakat távolt tartsák a koffeinnel és taurinnal dúsított italok fogyasztásától.

Az European Food Safety Agency korábbi kutatásából kiderült, hogy a brit gyerekek közül, a 10 és 18 év közöttiek kétharmada fogyasztott már energiaitalt.

Dr Jonas Dorner kutató azt közölte: "Eddig még nem volt tisztázott, hogy milyen hatásai lehetnek az energiaitalnak a szívműködésre." Hozzátette, legalább háromszor annyi koffeint tartalmaznak az energiaitalok, mint a kávé és a kóla. Rövidtávon kimutatták, hogy a bal szívkamra nehezebbé vált még 1 órával a fogyasztás után is.

Az ÁNTSZ egy korábbi közleménye szerint 2012-ben 232 esetben érkezett jelentés túlzott energiaital fogyasztással összefüggő eseményről, rosszullétről, kellemetlen tünetekről. Többségében fiúk lettek rosszul, ez körülbelül 81 százalékot jelent, és 19 százalékuk lány volt. Súlyosabb eseteknél előfordult, hogy 3 liter energiaitaltól lettek rosszul. Az esetek negyedében alkoholt is ittak az energiaital mellé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.