A pénz nem boldogít?

Igaz ugyan, hogy az egyes háztartások jövedelmének növekedésével fokozódik az egyének boldogságérzete, ám ez csak korlátos növekedés, ami egy bizonyos bevétel fölött már érvényét veszti. A boldogságküszöb meghatározása a felzárkóztatási programokat és a fejlett országok közti gazdasági kapcsolatok fejlesztését is új irányba terelheti.

A kutatás kiindulópontja Richard Easterlin híres elemzése, mely kimutatta, hogy az amerikaiak jövedelme 1974 és 2004 között majdnem megduplázódott, ám a boldogságérzetük általános mértéke nem mutatott jelentős növekedést. Innen kapta nevét az Easterlin-paradoxon, amikor a gazdagság bizonyos szintje felett a jövedelem emelkedése nem növeli automatikusan a boldogságot. Ezzel ellentétben, számos vizsgálat bizonyítja, hogy minél nagyobb a jövedelmi szint, annál több az elégedett emberek száma.

A két, egymásnak ellentmondó érv összehangolására logikusnak tűnik egy harmadik elmélet. Bizonyos jövedelmi szintig erősödik a boldogság és a bevétel közötti összefüggés, majd egy pont fölött az addig pozitív kapcsolat megszűnik.

Itt tovább bonyolódik a helyzet, ugyanis muszáj számításba venni olyan emberi tényezőket, mint az egyének különböző vágyait és törekvéseiket az életben. Tehát, ha valaki minél inkább kihasználja a kapacitásait, hiába növeli bevételét, nem feltétlenül lesz boldogabb egy bizonyos ponton túl. A másik módszertani tényező az ország-specifikus megközelítés, hiszen a kutatásra vonatkozó kérdőívek szövegét általában másként fogalmazzák meg az egyes országokban. Így figyelembe kell venni a kulturális és nyelvi különbségeket is.

A világ országait vizsgálva, az emberek elégedettségi szintje kb. 8 millió forint (egy főre jutó éves GDP; 36 000 USD) jövedelemig növekszik, majd csökkenni kezd. A vizsgált országok állampolgárainál a boldogság kb. 4,5 millió forint (20 000 USD) bevételnél érte el az optimális szintjét.

Azokban az országokban azonban, ahol a jövedelem meg se tudta közelíteni ezt az összeget, jóval kevesebb az esély, hogy az emberek ilyen boldogok lehessenek. Homogénebb környezetben is vizsgálódtak a kutatók és az EU régióin belül is hasonló eredmények születtek. Az Unióban is a 8 milliós horizonton találták meg a boldogságküszöböt.

A szegényebb országok esetében mindenképpen szükséges a hosszú távú GDP növekedés ahhoz, hogy az általános elégedettség is emelkedni tudjon.

Nem feltétlenül igaz ez azonban a gazdagabb országok esetében. A legtöbb ember mégis inkább a jövedelem maximalizálására törekszik még akkor is, ha az tudvalevően nem jár az elégedettség és a boldogság növekedésével. A kutatók így bizonyították a régi hipotézist, hogy egy ország gazdagsága, illetve gazdasági teljesítménye nem feltétlenül van összhangban a benne élő emberek boldogságával.