Holland cég vette meg a Vidámpark játékait
Mindössze 75 millió forintért adták el a valaha szebb napokat látott fővárosi Vidám Parkot, holott a becsült értéke 100-120 millió forint volt. A döntést azzal indokolták, hogy a játékokra egyetlen jelentkező, a holland illetőségű HL Management Service volt.
A Bors megpróbálta elérni a céget, hogy megkérdezze, hogyan hasznosítja majd a játékokat, ám csak egy régi honlapot találtak, és hiába hívták az ott feltüntetett telefonszámot.
– Sajnos nem tudok segíteni. A céget rengetegen keresik, de már nagyon régóta nem ez a számuk, és azt sem tudja senki, hol lehet elérni őket – mondta egy férfi a tárcsázott számon a Borsnak.
A lap megtalálta az interneten a Budapesti Vidám Park egyik játékát, a Hip-Hopot egy külföldi honlapon. Pontos ár nincs megadva, de minden tulajdonságát feltüntetik. „Kedves gyermekjáték, bármely szórakoztatóparkban megállja a helyét” – szól a hozzá fűzött magyarázat. Az érdeklődők e-mailben tehetnek vételi ajánlatot.
A Vidám Parkot szeptember 30-án, 175 éves működés után zárták be. A területet a Fővárosi Állat- és Növénykert kapta meg, ahol Mesepark épül majd.

