Programot dolgoz ki az NGM az elektromos autók elterjesztésére
A tárcavezető ismertetése szerint uniós forrásokból támogatnak majd minden olyan tevékenységet, amely a Jedlik-program megvalósítását célozza, legyen szó akár beruházásról, fejlesztésről vagy kutatásról. A meglévő regisztrációs adókedvezmények mellett gépjárműadó-engedményeket is szorgalmaznak majd. Erről tárgyalni kell a helyi önkormányzatokkal, hiszen ezen típusú adó nagy része a települések büdzséjét növeli - tette hozzá.
A tervek között ismertette, hogy környezetkímélő gépkocsikkal a buszsávokban is lehessen közlekedni, esetleg ingyen lehessen azokkal parkolni. A Jedlik-program része lenne ismertetése szerint az is, hogy aki 15 évnél idősebb autóját cseréli le elektromosra, az bónuszt kapna, amellyel más környezetbarát termékeket is vásárolhatna kedvezményesen. Ez Nyugat-Európában bevett szokás - tette hozzá.
Arra törekszenek, hogy a közbeszerzési kiírások egy részénél részesítsék előnyben az elektromos autókat, például a rendőrség vagy a posta ilyeneket szerezzen be. Azt is a célok közé sorolta, hogy a fővárosban elterjedjenek az elektromos taxik.
Végül azt javasolja a tárca, hogy a rendelkezésére álló szén-dioxid-kvótákat az elektromos autók elterjesztését elősegítő programokra váltsa be az ország.