BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holokauszt-megemlékezés emlékmű nélkül

Nem készült el április 16-ára, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjára a Sorsok Háza.

A projektet a Miniszterelnökség indította el a hazai zsidóság deportálásának 70. évfordulója alkalmából. A beruházás körülbelül négy hónapja kezdődött, és nem lehet tudni, mikor készül el. A budapesti józsefvárosi pályaudvaron megvalósulandó emlékmű várható átadásáról Fürjes Balázs, a projekt kormánybiztosa a közelmúltban azt mondta: „az emlékév során nagy biztonsággal elkészül”.

A projekt egyik legvitatottabb pontja nem a határidő csúszása, hanem annak tartalma. Az ötlet eredeti kidolgozója Szita Szabolcs, a Holokauszt Dokumentációs és Emlékközpont (HDKE) igazgatója, aki az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatóját, György Pétert is bevonta a koncepció elkészítésébe. Az üggyel kapcsolatban több terv is készült, ám ezekből semmi nem lett, mert tavaly Szita Szabolcs helyére kinevezték Schmidt Mária történészt, a Terror Háza igazgatóját. Az máig sem tisztázott, hogy szakmai vagy politikai okok miatt hívták vissza az igazgatót, tény, ez a lépés igencsak megosztotta a szakmát.

Ennek ellenére a zsidó szervezetek jó ideig bíztak a párbeszédben. Az emlékbizottság tavaly őszi nyilvános ülésén látható jelei voltak, hogy nem lesz hosszú életű az együttműködés: Schmidt Mária az intézmény nevére tett valamennyi javaslatot figyelmen kívül hagyta (Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egysület elnöke például a Sorstalanság Háza nevet javasolta, Kertész Imre regényére utalva).

Szakály Sándor, a Veritas Történetkutató Intézet vezetőjének elhiresült nyilatkozata – az 1941-es kamenyec-podolszki deportálást idegenrendészeti eljárásnak nevezte – és a Szabadság térre tervezett, német megszállási emlékmű után a Mazsihisz rendkívüli közgyülésében úgy döntött, a szervezet távol marad az emlékév a kormányzati rendezvényeitől.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.