BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szükséges kívülről pótolni a Balaton vizét

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A balatoni tógazdálkodásról szóló keddi tihanyi konferencián előadó szakemberek egybehangzó véleménye, hogy aszályosabb években sem szükséges pótolni kívülről a Balaton vizét, a klímaváltozás következményeit a megemelt vízszint mellett a meder mélyítésével, és a Kis-Balaton víztározásra is alkalmassá tételével lehetne ellensúlyozni.

G.-Tóth László, a Balatoni Limnológai Intézet vezetője arról beszélt: az utóbbi egy-másfél évtizedben új jelenség a Balatonnál, hogy nyaranta nőtt az aszály veszélye, telente pedig egyre kevésbé fagy be a Balaton. Javaslata szerint a jövőben kutatni kellene a tó halállományának nagyságát, eloszlását, továbbá, hogy mennyire jelennek meg a Balaton vízében is a gyógyszermaradványok.

Varga György, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakértője arra hívta fel a figyelmet, hogy "száradási" folyamat figyelhető meg a Balatonnál. Míg 1999-ig minden évben több víz érkezett a területre, mint amennyi elpárolgott, elfolyt, illetve amennyit elhasználtak belőle, az utóbbi 13 évben hétszer is előfordult, hogy negatívvá vált a vízmérleg.

A szakember szerint a jövőben egyebek közt fejleszteni kell a vízrajzi monitoringrendszert, pontosítani kell a vízállás-előrejelzést, és szükség lenne a Kis-Balaton Balatonra gyakorolt hatásának megbízhatóbb feltárására.

 Kravinszkaja Gabriella, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szakértője a klímaváltozás hatásainak mérséklésére a vízszint emelése mellett a tómeder mélyítését, valamint a vízminőség-védelmi rendszernek kiépített Kis-Balaton víztározóként való komplex hasznosítását javasolta. A becslések szerint ezek 180 millió köbméternyi, vagyis 30 centiméternyi vízszinttöbbletet hoznának a tónak.

Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a horgászcélokat szolgáló halgazdálkodásról, a halállományt leginkább károsító kárókatonákról és orvhalászokról beszélt, valamint felvetette, hogy meg kellene tiltani a busaszaporítást a tó vízgyűjtőjén lévő tógazdaságokban, így onnan bizonyosan nem kerülhetne busa a Balatonba.

A társaság adatai szerint nőtt a balatoni horgászzsákmány: tavaly összesen 628 ezer kilogramm volt, ami mintegy 112 ezer kilogrammal több az előző évinél. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára üdvözölte, hogy a konferencián megfogalmazott javaslatok segíthetnek hatékonnyá tenni a nemzeti fejlesztési politikát.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.