BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több tucat diák tenne panaszt az emelt szintű angolérettségi miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Több diák és szülő tervezi, hogy panaszt tesz az Oktatási Hivatalnál a csütörtöki, emelt szintű angolérettségi harmadik – a hallott szöveg értését tesztelő – része miatt. Az eduline-nak nyilatkozó érettségizők szerint a felvétel rossz minőségű volt, a beszélőket nem lehetett érteni, ezért többen jogi lépéseket is tennének. A Facebookon már létre is hoztak egy csoportot.

Az emelt szintű angolérettségi 240 perces volt. Az első – az olvasott szöveg értését mérő – rész megoldására 70, a nyelvhelyességi feladatokra 50 percet kaptak a diákok. A hallás utáni szövegértés elemre 30 percük volt, míg az íráskészséget tesztelő feladatokat 90 perc alatt kellett megoldani.

Az eduline-nak a vizsga után több diák jelezte: a feladatsor korrekt volt, viszont a „listening” rész megoldása komoly problémákat okozott, a végzősök szerint a hanganyag gyenge minőségű volt, ráadásul túl gyorsan és nehezen érthetően beszéltek a felvételen.
 
Szülők és érettségizők a Facebookon már csütörtök este létrehoztak egy csoportot, ahova azokat a diákokat hívják, akik problémásnak tartják az írásbeli harmadik részét. Azt tervezik, hogy közösen fordulnak az Oktatási Hivatalhoz, követelik "az eredmények megsemmisítését és kompenzációt, vagy új listening vizsga megtartását a költségek viselésével együtt".
 
Péntek reggel az Eduline megkereste az Oktatási Hivatalt, arra voltak kíváncsiak, hogy érkezett-e már panasz a hivatalhoz, milyen lépéseket tesznek, ha bebizonyosodik, hogy valóban nehezen érthető, rossz minőségű volt a hanganyag. Eddig még nem érkezett válasz a hivataltól.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.