Elitcsapatot alakítana ki Lázár - ők kaphatnak minden EU-pénzt
Lázár azt is is elmondta: arra törekszik, hogy a Miniszterelnökség válogatott elitcsapat legyen a kormányzaton belül.
Jövő héten már el kell juttatni Brüsszelbe a vidékfejlesztési operatív programot - mondta. Amikor José Barroso június 24-én Magyarországra jön, akkor az összes kérdésben meg akarnak állapodni. Már az idén ki akarják hirdetni a pályázatokat, ezért nagyon feszes tempó kell.
Azok a gazdálkodók, akik 5-6 ezer hektáron csak növényt termesztenek, azok az EU-támogatásokkal is nagy profitra tehetnek szerint. Ők a továbbiakban akkor nyerhetnének el támogatásokat, ha azt új munkahelyek teremtésére tudják szánni. Azok a gazdálkodók, akik ekkora területen állatokat is tartanak, nagyobb eséllyel kaphatnak támogatást.
Hangsúlyozta, hogy a kisbirtokosokat támogatnák inkább. A 180 ezer pályázatból 70 ezer segítette az apróföldeseket.
Az EU-pályázatoknál sok esetben nem lenne pályáztatás, hanem alanyi jogon járnának a támogatások. A vállalkozásoknál például kétmillió euró alatt saját jogon adnának támogatásokat.
Ismertetése szerint a Miniszterelnökség fogja összehangolni a kormány általános politikai programját, a szervezeten belül lesz közigazgatási államtitkári értekezlet, fejlesztéspolitikai, nemzetpolitikai és vidékfejlesztési államtitkárság. A Miniszterelnökség feladata lesz a közigazgatás jövőjének meghatározása mellett a kormányhivatalok felügyelete. Lázár János közölte: legkésőbb az Európai Bizottság megalakulásakor az európai ügyek a külügyi tárcától átkerül a Miniszterelnökséghez.
Volt, aki hiányolta az érdekegyeztetést. Lázár ezt úgy kommentálta: igyekeznek nagyobb súllyal figyelembe venni ezt.