„Az Emberi Erőforrások Minisztériuma változatlan formában folytatja működését, bizonyítja, hogy sikeres volt a létrehozására irányuló kísérlet, és érdemes együtttartani azokat a társadalompolitikai ágazatokat, amelyek közvetlenül érintik az emberek életét” – közölte tegnap az államtitkárjelöltjeit bemutató Balog Zoltán. A tárcavezető megnevezte helyettesét is, az Emmiben parlamenti államtitkári posztot betöltő Rétvári Bencét. A KDNP-s politikus korábban a (mostani ciklusra szétváló) Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára volt.
Balog jó megoldásnak tartotta az előző ciklusban a köznevelés és a közoktatás szétválasztását. Hoffmann Rózsa utóda a köznevelés területén Czunyiné Bertalan Judit lett. A fideszes politikus korábban Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott volt, neve a kormányalakításnál felvetődött még a Fidesz frakcióvezetőjeként is, ha Rogán Antal tárcát kapott volna. A felsőoktatásért felelős államtitkárságban Klinghammer István utódát tegnap nem nevezte meg Balog. Mindössze annyit árult el, hogy egy az egyik legsikeresebb, nemzetközi műszaki cégtől érkezik, a megbeszéléseket a kormányfő személyesen folytatja ez ügyben. Egyes sajtóértesülések szerint Palkovics Lászlóról lehet szó, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárművek és Járműgyártás Tanszékének vezetője.
Soltész Miklós korábban a szociális és családügyekért felelt az Emminél, az új ciklusban az egyházi, nemzetiségi és civil szervezetekkel való kapcsolattartás lesz a feladata. előde ezen a területen Hölvényi György volt. Soltész korábbi államtitkárságát tulajdonképpen kettéosztották. Veresné Novák Katalin lesz az ifjúsági és családügyi, míg Czibere Károly a szociális és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár. Veresné korábban a külügyben dolgozott a frankofón kapcsolatokért felelt, majd az Emminél miniszteri kabinetfőnök volt. Az ifjúság ügy egyébként korábban a Simicskó István vezérletével a sport területével volt összevonva. Czibere a Magyarországi református Egyház Szeretetszolgálati Irodájától érkezett a tárcához. Korábban külön államtitkára volt a társadalmi felzárkóztatásnak, az előző ciklusban Kovács Zoltán államtitkárságával.
A kulturális államtitkár Hoppál Péter lesz. A Fidesz szóvivőjének előde Halász János volt. Az egészségügyi államtitkár Zombor Gábor lesz. Kecskemét polgármestere, a korábbi kórházigazgató Szócska Ákost váltotta.
A közigazgatási államtitkárságot továbbra is Lengyel Györgyi viszi majd. A helyén maradt Simicskó István is a sportot felügyelve.
Balog közölte, hogy az uniós fejlesztések ügye is államtitkári rangra emelkedik majd, de ennek vezetőjét még nem találták meg. Addig ezt a területet Köpeczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár irányítja.
Új területek a külügyben
Nem csak nevében változik a külügyi tárca, amely mostantól Külgazdasági és Külügyminisztériumként működik, de az eddigieknél hangsúlyosabb szerepet kap az ide tartozó külgazdaság, illetve a kulturális diplomácia is – emelte ki Navracsics Tibor. A frissen kinevezett tárcavezető szerint ez a három pillér hatékonyan fogja a minisztérium célját: segíteni a nemzeti érdekek védelmét, megjelenítését a világban.
A tárca parlamenti államtitkára Szijjártó Péter tölti be egyben a visszatérő miniszterhelyettesi funkciót is. Arra a kérdésre, hogy ha esetleg Navracsics Tibort ősszel az Európai Bizottság tagjává jelöli a kormány, utódja is Szijjártó lehet-e, a miniszter csak annyit válaszolt: „ki tudja?”.
A külgazdaságért Szabó László felelhet majd, a szakember 2010 óta a Teva Magyarország Zrt. vezérigazgatója. Az eddig a Miniszterelnökséghez tartozó terület és a klasszikus diplomácia integrációjáért közigazgatási államtitkárként Biró Marcell felel majd, ő az előző ciklusban is ezt a feladatot töltötte be a Navracsics Tibor vezette Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM).
A kulturális diplomáciát Balatoni Monika vezetheti, a dramaturg az előző ciklusban ugyancsak a KIM-ben dolgozott társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárként. Új ember a tárcánál Mikola István, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere is, aki az elmúlt években az OECD-ben képviselte hazánkat, a külügyi tárcánál pedig a nemzetközi együttműködésért felel.
A minisztériumban a folytonosságot Győri Enikő képviseli, aki továbbra is az uniós ügyekért felel. A szakember lapunk kérdésére elmondta: Magyarország uniós érdekképviseletét továbbra is a külügyi tárca látja el, ebben – a kifizetések átszervezésével ellentétben – nincs változás.
Június 16-ig kinevezik az államtitkárokat
A héten több tárca is majd megnevezi az államtitkárjelöltjeit. Az eredeti forgatókönyv alapján az államtitkárokat június 16-ig nevezik ki. Az Index értesülése szerint L. Simon László, aki korábban az Emminél volt kulturális államtitkár, az új ciklusban a Lázár János vezette Miniszterelnökségben lesz parlamenti államtitkár. L. Simon László a Várbazár felújításáért, a budai vár fejlesztési koncepciójáért és a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciójáért felel kormánybiztosként és ő a reklámadóról szóló törvényjavaslat előterjesztője is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.