Világörökség lehet, ahogy a magyarok temetkeztek

Horváth József, a közgyűlésen Magyarországot képviselő Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület (OTEI) elnöke az MTI-nek kedden elmondta: a május végén hatvan ország részvételével megrendezett rangos szakmai konferencián a magyar küldöttség jelentését kiemelt érdeklődés fogadta, a szatmárcsekei és hajdúböszörményi kopjafás temetkezésről szóló OTEI-tanulmányt pedig jelentős kulturális értékűnek nyilvánították.

A közgyűlés egyben arról is döntött, hogy a FIAT-IFTA elnöksége levélben keresi meg az UNESCO világörökségi testületét és a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságát a magyar kopjafejfás temetőket világörökséggé nyilvánítása érdekében - ismertette a részleteket az OTEI elnöke. Horváth József hozzátette: további elismerés, hogy a rangos Funeral Heritage című szakmai kiadvány a címoldalán szerepeltette a szatmárcsekei temetőről készült fotót.

A kopjafa általában fából, ritkábban kőből kifaragott, gazdagon díszített sírjel, Székelyföld közismert kulturális terméke, de számos ilyen temető található Magyarország területén kívül például Dél-Szlovákiában is. A 19. századi szokás szerint temetéskor a koporsót két kopjafának nevezett rúdon vitték ki a temetőbe, amelyeket a sírhalom két végébe tűztek. A kopjafa protestáns sírjelből az évtizedek alatt felekezeti hovatartozástól független nemzeti szimbólummá vált, és fontos helyet foglalt el a Magyarországon és a környező országokban élő magyarok életében.

A Debrecentől 15 kilométerre fekvő Hajdúböszörményben például egész temetőparcellát alakítottak ki kopjafás-csónakos sírjelekkel. Az egykori református temetőben lévő sírjelek mérete, formája és díszítése az elhunyt korára, nemére és vagyoni helyzetére egyaránt utal.

A másik ilyen híres temető a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén található: a református sírkertben közel hatszáz embermagasságú, stilizált emberfejet, illetve csónakban fekvő embert szimbolizáló kopjafa található. Az úgynevezett "csónakos" fejfák eredetére máig nincs egyértelmű magyarázat: egyes vélemények szerint ezek az ősi ugor csónakos temetkezési szokást jelképezik, egy másik megközelítés szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő Tisza áradásakor a halottakat csak csónakban vihették ki a temetőbe.