Az új tanévben már tesztelik a kísérleti tankönyveket
A programban részt vevő iskolák tanárai augusztus 20-ig minden szóban forgó tankönyvből megkapják tanári példányukat, és ezek elérhetők lesznek elektronikusan is a portálon - hangzott el az ígéret.
Kaposi József elmondta, hogy a 4,6 milliárd forintos uniós támogatással megvalósuló programban szereplő új tankönyvekből próbaképpen egy évig fognak tanítani az ezt vállaló iskolák, és a könyveket a beérkező észrevételek alapján átdolgozzák, fejlesztik.
Kérdésre a főigazgató elmondta, hogy az 1-2. évfolyam magyar, matematika, az 5. és 6. évfolyam magyar, matematika, természettudomány, történelem és erkölcstan, valamint a 9-10. évfolyam magyar, matematika, történelem tantárgyak kísérleti tankönyvei készültek el, továbbá a hozzájuk tartozó feladatgyűjtemények és munkafüzetek.
A beszélgetésen elhangzott többek között, hogy az anyanyelv és irodalom tankönyvekben a klasszikus szerzők mellett sok kortárs szerző is helyet kapott, és kísérletet tesznek arra, hogy mozifilmeken keresztül ismertessék és szerettessék meg ezzel a korosztállyal a klasszikus műveket, különböző filmelemzések segítségével.
Németh György tanszékvezető egyetemi tanár, aki a történelemkönyvek megírásában segédkezett, elmondta, a korábban általa olvasott tankönyvek "szamárságokkal, hibákkal vannak tele", ezeket a hibákat korrigálták. Megjegyezte, hogy a kilencedikesek már a Seuso-kincsek történetéről is tanulhatnak.


