BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapuvár: nem utalt a titokzatos vevő

Húsüzem A meghosszabbított határidőig sem érkezett meg a kapuvári húsgyár remélt vevőitől az üzem vételára, a korábbi felszámolás során fellépő vásárló szerdáig nem utalta át a vételárat – írta a Kisalföld. Az adásvételről még májusban írt alá szerződést a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. (NRN) és két arab üzletember, akik egyes hírek szerint 650 millió forintot ígértek az akkor már sokadik értékesítési pályázaton a két éve álló üzemért. A lap úgy tudja, 40 milliós előleget is adtak a nagy tervekkel érkező befektetők, egyes források szerint még ezt sem pénzben fizették. Az Írországból származó üzletemberek a korábbi hírek szerint alaposan átrajzolták volna a korábban évtizedekig sertésvágással foglalkozó gyár profilját, és vallási előírásoknak megfelelő halal – más források szerint kóser – marhavágást indítottak volna be Kapuváron.

Korábban valószínűnek tűnt a kapuvári húsipari tevékenység végleges megszűnése, és a Kapuvári Hús Zrt., valamint a késztermék-gyártást végző Kapuvári Bacon Kft. vagyonelemeinek egyenkénti értékesítése, miután többkörös értékesítési kísérlet során sem érkezett ajánlat a cég megvételére. Május elején azonban Kovács Csaba, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit (NRN) Kft. ügyvezetője közölte, hogy eredményes volt az egykori húsgyárat működtető két társaság vagyonára kiírt ötödik pályázat, és heteken belül aláírhatják a vevővel a szerződést. Akkor a pályázó kötelezettséget vállalt a gyár újraindítására. A vásárlás híre már akkor meglepte a piacot, korábban kevesek gondolták volna, hogy valaki megvásárolja, és működtetni kezdi a sok negatívummal rendelkező gyárat.

A mostani fizetési határidő letelte után a felszámolók jogkövetkezmény nélkül felbonthatják a vételi szerződést, a kapuvári üzemet pedig a lehető legrövidebb időn belül újra megpróbálják értékesíteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.