A mérlegek és üzleti beszámolók alapján 4 milliárd forint veszteséget termeltek a labdarúgó OTP Bank Liga csapatai a 2013-as naptári évben – áll Muszbek Mihály Sportgazdasági Nagyító nevű elemzésében. A sportközgazdász közölte, hogy a 16 NB I-es klubot működtető gazdasági társaság kiadása összesen 17,8 milliárd forint volt, ezzel szemben csak 13,8 milliárdos bevételt könyveltek el. Muszbek szerint így a csapatok csak évi 2-300 millió forint tulajdonosi hozzájárulás mellett tudnak működni. A társasági adókedvezmény és az állami szponzori bevételek nélkül a liga teljes vesztesége megközelítette volna a nyolcmilliárd forintot. 2013-ban a központi költségvetésből 42 milliárd, a taóból 16,6 milliárd, míg az önkormányzatoktól 8-12 milliárd forint érkezett a magyar futballba.
A 2013-as mérlegek alapján csak az MTK (73 millió forinttal plusszal), a Mezőkövesd (51 millió plusz), a Haladás (2 millió plusz) a Lombard Pápa (11 milliós plusz) és a Ferencváros (139 milliós plusz) volt nyereséges. Az FTC a kiemelkedő eredményt úgy érte el, hogy egy 1,9 milliárdos egyéb bevételt is elkönyvelt, amelynek forrását a mérleg kiegészítő melléklete nem részletezi. A Videoton (811 millió forint veszteség), a Debrecen (382 milliós mínusz), a Győr (520 milliós mínusz), az Újpest (1,642 milliárdos mínusz) és a Diósgyőr (543 milliós mínusz) veszteséggel zárta a tavalyi esztendőt. A liga játékoskereskedelmi mérlege a tavalyi évben 750 ezer euró veszteséget mutat, pedig a környező országok – Románia, Horvátország és Szerbia – ugyanezen a területen egyenként 2-3 millió euró nyereséget értek el.
Muszbek szerint 2009 óta az NB I halmozott vesztesége meghaladta a 10 milliárd forintot, mert a bevételek lassabban nőnek, mint a kiadások, illetve a beérkezett pénzek egyre nagyobb hányada nem piaci, üzleti alapú, hanem valamilyen költségvetési forrás, illetve közpénz. A sportközgazdász szerint a magyar élvonal kétszer annyit költ, mint amennyit piaci alapon költhetne, sem az MLSZ gazdasági liszensze, sem az UEFA fair play előírásai nem érvényesülnek a gazdálkodásukban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.