BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem kötött Moszkva biztosítást a metróra

Sem a metró, sem a benne található felszerelés nem volt biztosítva – derült ki a keddi, 23 emberéletet követelő moszkvai metróbaleset után. Két nagy orosz cég, a Ingossztrak és a Roszgossztrak foglalkozott korábban a járművek és a felszerelések biztosításával, a szerződés azonban februárban lejárt.

A nyomozásnak mostanáig nem sikerült kiderítenie, hogy mi okozta a tragédiát, a legvalószínűbb ok az lehetett, hogy egy váltót nem megfelelően zártak le és nem elég jól biztosították, ezért a metrószerelvény rezgései miatt szétnyílt, és a szerelvény kisiklott. A tragédia előtt pár perccel egy másik irányba tartó szerelvény után nem állították át a váltót. A Kommerszant orosz hírportál értesülései szerint a vezető nem lépte át a megengedett sebességhatárt, és a baleset körülményei között hirtelen fékezést sem hajthatott végre.

A nyomozás adatai szerint május végétől azon a pályaszakaszon, ahol a keddi súlyos baleset történt, megkezdték egy elterelő pályaszakasz és az ahhoz tartozó váltóberendezés megépítését. A fejlesztésbe több vállalkozót és alvállalkozót vontak be, amelyek munkáját a metró két munkatársa ellenőrizte. Az SZKRF szerint az építés során a váltóberendezést általános, 3 milliméteres vezetékkel rögzítették, amely elszakadt. Emiatt siklott ki a szerelvény három vagonja a Szlavjanszkij bulvar megállótól 200 méterre.

A Komszomolszkaja Pravda arról írt, hogy a váltókat a baleset előtti éjszakán cserélték ki. Orosz nyomozók azt gyanítják, hogy egy váltókezelő hanyagsága vezethetett a tragédiához. A moszkvai rendőrség két metródolgozót már őrizetbe vett, őket azzal gyanúsítják, hogy a májusi kábelezési munkálatok során nem végeztek megfelelő munkát. A hatóság honlapján elhelyezett közlemény szerint egyikük a metrósínek állapotára felügyelő szolgálat vezetője, a másik a sínfelügyelő beosztottja.

Gyásznap Moszkvában

A balesetben 217 utas megsérült, közülük 150 embert 18 moszkvai klinikára szállították. Nyolc sérültnek kritikus, 47-nek súlyos az állapota. A RIA Novosztyi szerint két külföldi is van a halálos áldozatok között: egy kínai és egy tádzsik állampolgár. A sebesültek között is vannak külföldiek, ukrán, moldovai, tádzsik, üzbég, illetve kirgiz állampolgárok. Szergej Szobjanyin főpolgármester gyásznapot hirdetett Moszkvában. Az orosz főváros lakói virágokat visznek és mécseseket gyújtanak a Park Pobedi és a Szlavjanszkij bulvar nevű metróállomásoknál.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.