Eljárás Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság az e-útdíjrendszer kialakításának módja, valamint több irányelv nem megfelelő átültetése miatt – a múlt heti döntést tegnap közölte honlapján az Európai Bizottság. Az MTI információi szerint Brüsszel azt kifogásolja, hogy az állam közbeszerzési eljárás nélkül kért fel egy két cégből álló konzorciumot a rendszer kiépítésére és működtetésére. Az MTI úgy tudja: a brüsszeli testület illetékesei tavaly április óta kapcsolatban álltak a magyar hatóságokkal, de Budapestnek nem sikerült meggyőznie Brüsszelt arról, hogy miért volt indokolt a közbeszerzési pályázat mellőzése.
Brüsszel úgy látja, hogy a környezetvédelmi termékdíjról szóló jogszabály sincs összhangban az uniós joggal. Emellett új kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen a jogosítványokról szóló uniós irányelv nem megfelelő átültetése miatt, valamint a határokon átnyúló egészségügyi ellátást, a betegjogokat szabályozó, 2011-ben elfogadott uniós jogszabályt sem megfelelően ültette át Magyarország a saját jogrendjébe.
Hat olyan döntés is született, amelyekkel az Európai Bizottság korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat zárt le. Megszűnt ez eljárás a szén-dioxid geológiai tárolása miatt, illetve az az eljárás is, amelyet amiatt indított Magyarország ellen Brüsszel, amiért Budapest nem megfelelően ültette át a nem uniós tagállamokból érkező dolgozók jogait szavatoló és letelepedési és munkavállalási kérelmeik egységes szabályait lefektető uniós jogszabályt. Ugyancsak véget ért egy olyan eljárás, amely amiatt indult, mert Brüsszel szerint Magyarország az uniós joggal szembemenve korlátozta a szolgáltatások szabad áramlását a szerencsejátékok terén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.