BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb ultimátum az EU-tól

Az Egyesült Államok szigorúbb fellépést vár az EU-tól Oroszországgal szemben. Ez nem egyszerű feladat, miközben Kelet-Ukrajnában nem csitulnak a harcok

Oroszországgal szembeni fegyverembargót sürgettek az Európai Unió külügyminiszterei tegnapi találkozójuk előtt. A brüsszeli megbeszélés fő témája az volt, szélesítsék-e a Moszkvával szembeni szankciók körét a maláj légitársaság MH17-es járatának kelet-ukrajnai lelövése miatt. Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy a csütörtöki katasztrófát Oroszországból származó fegyverrel vagy oroszbarát katonák követték volna el, nem véletlen, hogy az EU külügyi főképviselője inkább azt emelte ki a tanácskozás előtt, biztosítani kell a megfelelő hozzáférést a katasztrófa helyszínéhez. Catherine Ashtonnál határozottabb véleményt fogalmazott meg Carl Bildt svéd külügyminiszter, aki szerint már egy ideje érvényben kellene lennie a fegyverszállítási tilalomnak.

Vélhetően nem így látja ezt Párizs. François Hollande francia államfő ugyanis hétfőn megerősítette: leszállítják az orosz hadseregnek azt a két Mistral hadihajót, amelyre korábban – 2008-ban, a Dél-Oszétia elleni orosz támadást követően – kötöttek 1,2 milliárd euró értékben szerződést. Bildt szerint nehezen védhető egy ilyen ügylet, a francia kormány ugyanakkor úgy látja: ha elállnának az üzlettől, az szerződésszegés lenne, és vissza kell fizetniük a már kifizetett vételárat. Hollande azt is hozzátette: nem lenne fair a franciákkal szemben, hogy miközben az embargó más tagországok gazdasági érdekeit nem sérti, az ő hadiiparukat súlyosan érinti.

Az EU vezetőin nagy a nyomás, hogy szigorúbban lépjenek fel az orosz vezetéssel szemben. Barack Obama amerikai elnök a csütörtöki katasztrófa után is határozottabb fellépést várt el Brüsszeltől. Nehezíti a helyzetet, hogy az európai államok gazdasági kapcsolata sokkal szorosabb Oroszországgal, így egy keményebb bojkott – például az energiapiacon – hátrányos lenne az unió gazdaságára nézve.

A külügyi tanács így végül óvatos döntést hozott: néhány napot adott az orosz vezetésnek, hogy leállítsa a kelet-ukrajnai felkelők támogatását, ellenkező esetben újabb szankciókkal sújtja pénzügyi, csúcstechnológiai, energetikai és védelmi szektorát. Erről hivatalosan a tagországok vezetői dönthetnek, így egy újabb csúcstalálkozót kell összehívni. Ez a jövő héten várható.

Kijevben közben újabb részleges mozgósításról döntött a parlament. A mozgósítás az ötven évnél fiatalabb férfiakra vonatkozik határozat indoklása szerint erre „a katonák és békés lakosok halálát okozó terrorizmus kelet-ukrajnai terjedése” miatt van szükség, továbbá azért, mert Oroszország jelentős csapatokat csoportosít Ukrajna határaihoz, ami „külső támadás veszélyét jelenti, és fenyegeti az ukrán állam függetlenségét.”

Ukrajnában a holttestek

Már Ukrajnában vannak a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői, hogy részt vegyenek a maláj utasszállító katasztrófájának kivizsgálásában. A vizsgálat koordinálását Ukrajna nem az ICAO-nak, hanem Hollandiának adta át.

Ezt követően a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője keddre virradóra átadta a malajziai szakértőknek a maláj utasszállító gép két feketedobozát azzal a feltétellel, hogy az ICAO is megvizsgálja a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket.

A szakadárok azt is jóváhagyták, hogy a katasztrófa áldozatainak holttestével teli vasúti szerelvény elhagyja az általuk ellenőrzött területet, a vonat tegnap érkezett meg az ukrajnai Harkovba.

Ezt követően a kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője keddre virradóra átadta a malajziai szakértőknek a maláj utasszállító gép két feketedobozát azzal a feltétellel, hogy az ICAO is megvizsgálja a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket.

A szakadárok azt is jóváhagyták, hogy a katasztrófa áldozatainak holttestével teli vasúti szerelvény elhagyja az általuk ellenőrzött területet, a vonat tegnap érkezett meg az ukrajnai Harkovba.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.