Konvoj Csaknem háromszáz teherautóból álló konvoj indult el Oroszországból Ukrajna felé, a Moszkva által hétfőn bejelentett humanitárius misszió keretében szállítanak élelmiszert, ruhaneműt és orvosságot Kelet-Ukrajnába. Kijevben attól tartanak, hogy a segélynyújtás valójában ürügy arra, hogy az orosz hadsereg bevonuljon a régióba, amelyben most is harcok dúlnak az oroszbarát szeparatisták és az ukrán hadsereg között. Ezt a forgatókönyvet valószínűsíti a NATO vezetése is. Anders Fogh Rasmussen, a katonai szervezet vezetője hétfőn arról beszélt a Reuters hírügynökségnek: „úgy látjuk, hogy az (orosz) katonai beavatkozáshoz az ürügyet egy humanitárius segítségnyújtás adja majd meg”.
Petro Porosenko ukrán elnök az akció bejelentése után Barack Obama amerikai elnökkel egyeztetett telefonon. Szvjatoszlav Ceholko a megbeszélés után azt írta Facebook-oldalán: Obama támogatta Porosenko azon kezdeményezését, hogy a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának égisze alatt nemzetközi, azaz európai uniós, német, orosz és más külföldi partnerek részvételével jöjjön létre humanitárius misszió, amely segítséget nyújt a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városának. A település nagy részén már több mint egy hete nincs áram- és vízellátás, fogynak az élelmiszer- és a gyógyszerkészletek.
Korábban José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke is biztosította Porosenko elnököt afelől, hogy az unió támogat egy olyan nemzetközi segítségnyújtást Ukrajnának, amely a nemzetközi normák betartása mellett valósul meg. A Vöröskereszt azt közölte: a 280 autóból álló konvoj a közreműködésük nélkül halad Ukrajna felé. Az Itar-TASSZ orosz hírügynökség szerint a kamionok az orosz fővároshoz közeli Alabinóból indultak, vagyis néhány napig eltart, amíg a szállítmány megteszi a nagyjából ezer kilométeres távolságot az ukrán határig.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.