BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Másfél milliárdot zárolnak a rendőrségnél

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A rendőrséget érintheti a legjobban a Belügyminisztériumot érintő 2,7 milliárd forintos költségvetési zárolás – derül ki a belügyminiszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából. Pintér Sándor közölte, hogy a rendőrségtől összesen 1,54 milliárd forintot zárolnak az általa a nemzetgazdasági tárcának benyújtott tervezet szerint. Ebből a dologi kiadások címszó alatt 1,24 milliárd forintot, míg felújítások címszó alatt 302,1 millió forintot. A Terrorelhárítási Központot 80 millió forint értékben érinti a kormányzati döntés, itt a beruházásokra juthat kevesebb pénz. A büntetés-végrehajtásnál 400 millió forintot zárolnak a tervek szerint, ami a szervezet dologi kiadásaival kapcsolatos.

Az Alkotmányvédelmi Hivatalnál bevétel befizetés címszó alapján vonhatnak el 400 millió forintot. a közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának dologi kiadásait 300 millió forint értékben érinti a tervezett zárolás. Pintér közölte, hogy „a tervezett megszorítás" a közbiztonsági mintaprogram kibővítését nem érinti. A kormányzat összesen 110 milliárd forintos zárolásról intézkedett, hogy tartani lehessen a 2,9 százalékos hiánycélt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.