Közélet

Emlékszik még a Centrum pártra? Most szűnhet meg

Harmincnégy párt szűnhet meg, mert 2010-ben és idén sem állítottak jelöltet a választáson.

Összesen harmincnégy párt ellen indítottak keresetet az ügyészségek. Arra kérik a bíróságokat, hogy állapítsák meg a pártok működésének megszűnését, mert azok két egymást követő országgyűlési választáson sem állítottak jelöltet. Ebben az esetben a párt társadalmi szervezetként működhet tovább.

Így megszűnik a Centrum Összefogás Magyarországért - a 2002-ben még a parlamentbe jutás közelébe jutó Centrum párt 2006-ban már nem érte el az 1 százalékot, 2010-ben és idén pedig önállóan jelöltet sem tudott állítani. Igaz, idén tavasszal már nem is próbálkoztak: a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt alapítójaként próbáltak bejutni legalább az egy százalék közelébe, sikertelenül.

A lista többi pártja nem kavart nagy vihart a magyar politikában sosem. Így valószínűleg sokaknak nem tűnik fel, hogy megszűnhet A Peches Üldözöttek Szövetségének Pártja, az Árpád Népe Magyar Nemzeti Párt, a “Hunok Nagy Szövetsége” Párt, az Igazi Demokraták Klubja, Kisgazda Polgári Szövetségpárt, a Magyar Zsellérek Kisemmizettek Kiszolgáltatottak Pártja, az Országos Választási Szövetség, az Ősi Magyar Egység Párt, vagy épp az Újvilág Párt.

párt
Kapcsolódó cikkek