BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megállíthatatlan út vezet a szegénységbe

„Nincs olyan plafon jelenleg, amely megállítaná Magyarország zuhanását a szegénység gödrébe” – mondta Ferge Zsuzsa szociológus a Magyar Szegénységellenes Hálózat konferenciáján. A szakember az Eurostat legfrissebb adatait ismertetve kiemelte: Magyarország kevesebb mint 9,9 milliós népességéből közel 3,3 millió főt veszélyeztet közvetlenül a szegénység és a társadalmi kirekesztés. Ez azt jelenti, hogy ma hazánkban minden harmadik ember szegény – magyarázta.

Hasonló következtetést állapított meg több szegénységi felmérést végző intézmény is, – például a Habitat – és ennek alapján egyértelműen kijelenthető, hogy Magyarország rosszabbul teljesít, mint 5-10 éve – tette hozzá. Az eredmények azt mutatják, hogy hazánk – 27 európai ország mutatóit vizsgálva – a 25-ik helyre került, Románia, és Bulgária elé. A szociológus szerint a helyzetet súlyosbítja, hogy 300-400 ezren élnek olyan mély szegénységben, akik nem szerepelnek a különféle regisztrációs rendszerekben, s így semmiféle támogatást nem kapnak. Soha nem volt még ilyen aktuális a szociális minimumjövedelem bevezetése – hangsúlyozta.

A konferencián elhangozott, hogy ez a támogatási rendszer, nem azonos a szociális segéllyel, hiszen az utóbbi még az alapvető szükségletek fedezését – például étkezés, fűtés – sem teszi lehetővé, és semmilyen kezdő lökést nem ad a nyomorból való kiemelkedéshez. Szakemberek szerint a minimumjövedelem – a közfelfogással ellentétben – nem csökkenti a gazdaság versenyképességét, mivel nem válik megtakarítássá, hanem azonnal visszaáramlik a gazdaságba. A minimumjövedelem rendszere a munkaerőpiac szempontjából is hasznos lehet, hiszen segíti az egyén munkaképes állapotba jutását, munkavállalóvá válását. A szakértők úgy vélik, hogy azokban az uniós országokban, amelyekben alkalmazzák, magasabb szintű a szociális biztonság, és prosperálóbb a gazdaság. A tapasztalok szerint több helyen gazdasági stabilizátorként is működik, s ez pedig csökkenti a társadalmi feszültségeket.

Ferge Zsuzsa szociológus a közmunka kapcsán kijelentette: nincs remény arra, hogy ennek révén a mély szegénységből kikerüljenek az érintettek. Szerinte a közfoglalkoztatás kényelmes a kormánynak, mert egyszerre fegyelmez, – kis mértékben – segélyez, kordában tartja és fegyelmezi az embereket. „Ezért vált a munkanélküliség megoldásának intézményesült módjává, miközben alig látszanak annak jelei, hogy ezen túlmenően tényleges munkahelyeket próbálnának létrehozni” – érvelt a szakember.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.