BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ezt várják a közvélemény-kutatók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A kormánypártok az önkormányzati és nemzetiségi választáson a listás szavazást minden megyében megnyerhetik, a megyei jogú városok túlnyomó többségében ők adják majd a polgármestert, és a főpolgármesteri poszt is a Fidesz-KDNP-nél marad – áll az Ipsos elemzésében. A baloldali ellenzéknek több fővárosi kerület juthat, mint 2010-ben, így az akkori háromnál több polgármesterük lehet. Esélyük van néhány vidéki városban, még a Dunántúlon is. Ilyen ellenzéki település lehet például Szeged, valamint néhány iparváros: Salgótarján, Tatabánya, Dunaújváros, Kazincbarcika, Komló és Dorog. Miskolcon a Fidesz, a Jobbik és baloldali összegfogás is esélyes.

A megyeházák egészen biztosan narancsba borulnak, mivel minden megyei listát a Fidesz-KDNP nyerheti meg. Az is feltehető, hogy a megyei közgyűlésekben a Jobbik megelőzi az MSZP-t, kivéve talán Pest megyét. A megyei jogú városok közül 18-ban szinte biztosan a Fidesz adja majd a polgármestert.

Az Ipsos szerint a teljes népességen belül a Fidesz támogatottsága 35 százalékos, az MSZP 12, a Jobbik 11, míg az LMP, a DK és az Együtt-PM 3-3 százalékon áll.

A Nézőpont Intézet szerint a fővárosban Tarlós István, a Fidesz-KDNP jelöltje a potenciális szavazók körében 52 százalékos támogatottsággal rendelkezik. A több baloldali párt által is támogatott Bokros Lajos 25 százalékon, a jobbikos Staudt Gábor 6, az LMP jelöltje, Csárdi Antal 6, a liberális Bodnár Zoltánnak 1 százalékon áll. A választópolgárok 43 százaléka ígérte , hogy elmegy voksolni (a Medián szerint 49 százalék), a falvakban viszont csak 35 százalékos a részvételi hajlandóság.

A Medián azt mérte, hogy április óta 48 százalékról 44-re csökkent a kormány teljesítményével elégedettek aránya, ráadásul a Fidesz-szavazók 9 százaléka is elégedetlen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.