Ki fogja képviselni a Bosch dolgozókat? - ezzel a címmel adott ki az MTI-hez eljuttatott közleményt Fodor Tibor, a Liga borsodi elnöke, aki szerint szakszervezetüket az elmúlt évben a cég számos dolgozója kereste fel jogi problémájával, aki elmondták: a gyárban "hatalmas méreteket ölt a fluktuáció, indokolatlanul sok embert foglalkoztatnak rövid időtartamra kötött határozott idejű szerződésekkel, jelentős a túlmunka, és a legtöbb dolgozó nem érzi magát megbecsültnek, fél, hogy bármikor elveszítheti állását."
Fodor Tibor úgy fogalmazott: megmozdulásukkal szeretnék felhívni a dolgozók figyelmét arra, hogy a munkahelyi körülmények megváltoztatása egy erős munkavállalói összefogással indulhat meg. Kifejtette, a problémák orvoslására a dolgozóknak egy erős szakszervezet létrehozására van szükségük, amely hatékonyan képviselheti érdekeiket a külföldi tulajdonú munkáltatóval szemben.
Bodnár József, a Vasas Szakszervezet észak-magyarországi regionális ügyvivője ezzel kapcsolatban az MTI-vel azt közölte: 2005-től működik mindkét miskolci Bosch gyárban a Vasas Szakszervezeti Szövetséghez tartozó alapszervezet, mindkét alapszervezet reprezentatív.
Közölte, a Boschnál évenként voltak bér- és szociális tárgyalások, amelyek megállapodással végződtek, korábban a megállapodás kikényszerítése érdekében demonstrációt is tartottak, jelenleg tart a kollektív szerződés kötését célzó tárgyalások előkészítése. Rendszeresek a gyár vezetőivel a megbeszélések, tárgyalások, amelyeken számos felvetésükre pozitív eredmény született, a Vasas Szakszervezeti Szövetség és a német Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében a magyarországi Bosch cégek bevonásával egy munkáltatói-munkavállalói konferenciát is tartanak a közeljövőben.
Sok problémát kell még megoldani, ami csak párbeszéddel lehetséges a munkáltatói és munkavállalói érdekek figyelembe vételével - szögezte le Bodnár József, aki azt is megjegyezte: a Liga tervezett csendes demonstrációján vajon hogyan történik a figyelemfelhívás, "suttogva, netán szájról olvasva, vagy a Liga szakszervezetbe való belépési nyilatkozat osztogatásával?".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.