A Trócsányi László igazságügyi miniszter által jegyzett módosítási csomagnak csak egyik eleme a végrehajtás szervezeti rendszerét érintő módosítás, egyebek mellett szabályozza az elektronikus csődeljárást és a határon átnyúló végrehajtást is.
Az indoklás szerint a végrehajtás szervezetét érintő első lépcső az ellenőrzésnek az Igazságügyi Hivatalra bízása. A hivatal ellátja a végrehajtók, végrehajtó-helyettesek és végrehajtójelöltek feletti szakmai felügyeletet. Ennek keretében jogosult a végrehajtó működését, ügyvitelét és pénzkezelését ellenőrizni, továbbá vizsgálhatja a végrehajtó iratait, nyilvántartásait és magatartását is.
A hivatali felügyelet költségét a végrehajtók fizetik úgy, hogy az általános költségátalány fele a hivatalt illeti meg. Az igazságügyi minisztert általánosan jogosítja fel a törvényjavaslat arra, hogy miniszteri biztost nevezzen ki a végrehajtók kamarájához. A biztos jogköre széles, így kinevezése esetén a kamara bármely pénzügyi kötelezettségvállalásához, a szerződések teljesítésének elfogadásához és a kifizetésekhez a miniszteri biztos jóváhagyására van szükség, és kizárólag ő gyakorolja a kamarai alkalmazottak feletti munkáltatói jogokat is.
Joga még a biztosnak, hogy tájékoztassa a sajtót a végrehajtási ügyekről. Elrendelheti a végrehajtó összeférhetetlenségének ellenőrzését is. A biztos által gyakorolható jogköröket - a törvény keretei között - az őt kinevező miniszter határozza meg és azokat menet közben szélesítheti, szűkítheti. Szintén új eleme a végrehajtási törvénynek az, hogy a kamara elnökének megválasztását a miniszternek jóvá kell hagynia.
Patyi Gergely, az Igazságügyi Minisztérium (IM) államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt a miniszteri biztos kinevezéséről. Véleménye szerint a törvénymódosítás elfogadását követően két héten belül kinevezhető és várhatóan a jövő év végéig tevékenykedhet. A cél az, hogy a biztos javítsa a végrehajtói kamara működésének jogszerűségét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.