BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna: a szeparatisták szerint rendben folyik a választás

A kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták önhatalmúlag vasárnap megrendezett választásai állításuk szerint rendben, különösebb rendbontások nélkül zajlanak.

A szakadárok "népköztársaságainak" jelenlegi vezetői új népi tanácsok (parlamentek) és azok elnökeinek megválasztására hívták szavazni a Donyeck és Luhanszk megye általuk ellenőrzött térségének lakosait.

Roman Ljahin, a donyecki szakadár "népköztársaság" központi választási bizottságának elnöke közölte, néhány elszigetelt tűzharc történt a nap folyamán, amelyeket jelentékteleneknek nevezett. Összességében szavai szerint rendben zajlanak a választások. Elismerte ugyanakkor, hogy a kelet-ukrajnai megyében kevesebb szavazóhelyiség fogadja a választókat, mint ahogy tervezték, körülbelül 350 helyen adhatják le voksukat a szavazni vágyók.

A Ria Novosztyi orosz hírportálnak nyilatkozva a részvételt nagyarányúnak nevezte, adatot viszont nem közölt. Szerhij Kozjakov, a luhanszki "népköztársaság" választási bizottsági elnöke eközben kijelentette, hogy a részvételi arány a megyében már délre meghaladta a 18 százalékot. Hozzátette, hogy a szavazókörök folyton újabb- és újabb szavazólapokat kérnek, olyan sokan akarnak voksolni. Megfigyelők szerint az azt jelzi, hogy nincsenek választói névjegyzékeik, vagyis bárki szavazhat akár többször is. A szakadárok már délben közölték, hogy várhatóan meghosszabbítják egyes szavazóhelyiségek nyitva tartását este tíz óráig.

A donyecki népköztársaság "kormánya" vasárnap sajtóközleményt adott ki, amelyben a választások meghiúsítására irányuló lépésnek nevezte azt, hogy állítólag az ukrán fegyveres erők előző nap délután lezárták a szakadárok által ellenőrzött területre vezető autóutakat nyugati és keleti irányból, vagyis Oroszország felől is.

Kijev előre jelezte, hogy nem ismeri el a szeparatisták választását. A nap folyamán az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU büntetőeljárást indított a voksolások megszervezői ellen, a választást törvénytelennek, az alkotmányos rend megdöntésére és erőszakos hatalomátvételre irányuló cselekedetnek minősítve azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.