Közélet

A Nézőpontnál simán vezet a Fidesz

A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a rejtőzködők és nem szavazók több mint 70 százaléka egyetlen jelenlegi párttal sem rokonszenvez. A Fidesz-KDNP továbbra is vezeti a pártversenyt, egy mostani választáson ismét erős többséggel újrázhatna a pártszövetség - írta a Heti Válas.

A Nézőpont Intézet 2014. december 9. és 16. között, ezer ember telefonos megkérdezésével végzett reprezentatív közvélemény-kutatásában a 2014-es évvel való elégedettséget és a 2015-ös várakozásokat vizsgálta. A megkérdezettek 11 százaléka 2014-gyel kapcsolatban inkább elégedetlen volt minden téren, de 2015-re optimistán tekint. Az összes megkérdezett 39 százaléka mind a saját, mind az ország helyzetével elégedetlen volt, és 2015-re is inkább negatívak a várakozásaik. Ebből a csoportból kerülnek ki az ellenzéki szavazók - írta a cikk, egyúttal megjegyezve: az ellenzéki pártok széttagoltak, "tartalékaik pedig korlátosak".

A pártpereferencia-arányok követik az elégedettségi kérdések alapján kirajzolódó szavazói csoportok arányát. A teljes népesség körében 26 százalék támogatja a Fidesz-KDNP-t, ezzel  - a cikk szerint - a pártszövetség támogatottsága akkora volt 2014 decemberében, mint két évvel korábban. A Jobbik a teljes népesség körében 17, az MSZP 7, a DK és az LMP 5-5, az Együtt 2 százalékon áll. A PM támogatottsága e körben az 1 százalékot sem éri el. A rejtőzködők és nem szavazók aránya a teljes népesség körében 36 százalék.

A potenciális szavazók közül 40 százalék választaná a Fidesz-KDNP-t, 24 százalék a Jobbikot, 12 százalék az MSZP-t, 9 százalék a DK-ra, 8 százalék az LMP-re voksolna, az Együttnek pedig 4 százaléknyi potenciális szavazója van - olvasható a Heti Válaszban.

Hogy ez a számsor mandátumra lefordítva mit jelentene, azt bonyolultabb az új választási rendszerben megjósolni. A Political Capital tavaly tavaszra készített mandátumkalkulátorával számolva (a külföldi szavazók 2014-es aktivitását változatlanul hagyva, és - innen is botladozik a számítás - a tavaly tavaszhoz hasonlóan közös baloldali indulást feltételezve) az jön ki: a Fidesz simán nyerne, de kétharmada nem volna, 121 helyet szerezne. A Jobbik 35, a baloldal 35, az LMP 9 mandátumot kapna.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek