Egyre bizonytalanabb a normandiai négyes találkozója?
A tekintélyes politikai-gazdasági újság rámutatott, hogy az e hét csütörtökre tervezett asztanai találkozó elmaradása a Donyec-medencei helyzet "példátlan" súlyosbodásával esett egybe.
A lap szerint a kelet-ukrajnai Volnovaha település közelében haladó autóbusz kilövése, - amelynek következtében 11 civil meghalt és 17 megsérült -, valamint a donyecki repülőtérért folyó harc fellángolása azt jelzi, hogy a délkelet-ukrajnai harcok kiújulása mind reálisabb veszély. Petro Porosenko ukrán államfőnek pedig egyre kevesebb érve marad a kijevi keményvonalasok meggyőzésére, akik a fegyveres megoldást, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki és luhanszki "népköztársaságokkal" szembeni erőszakos fellépést sürgetik.
A Kommerszant emlékeztetett arra, hogy a normandiai négyes külügyminiszterei nem tudták az ellentéteket feloldani hétfői berlini egyeztetésükön. A lap azt is közölte, hogy Nurszultan Nazarbajev kazah államfő csütörtökön január végi újabb időpontot ajánlott a normandiai négyes állami vezetőinek asztanai találkozójára.
A kazah elnöki honlapon elhelyezett tájékoztatásban pontos dátumot nem jelöltek meg. Azt írták, hogy Nazarbajev Petro Porosenko ukrán elnökkel beszélt telefonon, és utóbbi megerősítette elkötelezettségét a kazah fővárosban tervezett találkozó mellett.
A Kommerszantnak nyilatkozó ukrán politológusok nem látják a békés rendezési folyamat gyors felújításának feltételeit. Koszty Bondarenko szerint az ukrán államfő és a szakadár donyecki népköztársaság vezetése egyaránt "hősködnek", amikor állítólagos külföldi támogatásról beszélnek. Ihor Levcsenko katonai szakértő a donyecki repülőtérért vívott harcokat kommentálva a létesítmény stratégiai jelentőségére hívta fel a figyelmet, a kelet-ukrajnai nagyváros elleni támadás hídfőállásának nevezve a repülőteret. Szerinte ugyanakkor a szemben álló felek egyelőre nem terveznek támadást, hanem egymás kifárasztása a taktikájuk.
Vitalij Kulik politológus szerint Ukrajnának nem infrastrukturális létesítményként, hanem a védők hősiességének jelképeként van szüksége a donyecki repülőtérre. Szerinte ugyanakkor a kijevi hatalomnak el kell döntenie, hogy folytatja-e a harcot a repülőtérért, vagy másik "erődítményt" választ.


