BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok szegény maradhat támogatás nélkül a PM szerint

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint szegény emberek tömegei maradhatnak ellátatlanul, miután a kormány az önkormányzatokra bízta a szociális támogatások forrásának előteremtését.

Erről Mach Péter és Erőss Gábor, az ellenzéki párt elnökségi tagjai beszéltek pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon.

Az önkormányzatok januárban és februárban "fejvesztve próbálják megoldani", hogy biztosítsák a "nyakukba szakadt" szociális támogatásokat - mondta Mach Péter. Hozzátette: néhány önkormányzat csak rossz döntéssel tudja majd megoldani ezt a helyzetet, hiszen vagy az adókat emelik, vagy ellátatlanul hagyják a rászorulókat.

Erőss Gábor kiemelte, mindez belső migrációs folyamatokat is elindíthat, vagyis a szegények olyan településekre költözhetnek, ahol több támogatásban részesülhetnek.    

A PM az elszegényedés visszafordításáért újragondolná a segélyezés rendszerét - mondta az ellenzéki párt politikusa, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a kiszámítható támogatások nagy segítséget jelenthetnek az állástalan szegényeknek a munkakeresésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.