BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szociális katasztrófa szélén táncol Horvátország

Kilátástalanság, növekvő munkanélküliség és egyre aggasztóbb szociális helyzet jellemzi Horvátországot – közölte a Novi List regionális napilap vasárnap.

A különböző jelentések szerint Horvátországban csaknem 55 ezer munkavállaló nem kapja meg a fizetését az elvégzett munkáért, több mint 80 ezren minimálbérért dolgoznak (100 ezer forint), továbbá 320 ezer embernek tartozás miatt zárolták a bankszámláját és 115 ezren élnek valamilyen szociális juttatásból, és ez csak egy része annak a szomorú valóságnak, amely Horvátország szociális helyzetére utal – írta alap.

A 4 milliós országban mindössze 1,29 millió ember dolgozik fizetésért vagy anélkül, a nyugdíjasok száma pedig elérte az 1,38 milliót.

A lakosság 19,5 százaléka a szegénység küszöbén él. 15 százalékuknak arra sincs pénze, hogy kifizesse a rezsit vagy hetente kétszer húst tegyen az asztalra. A legveszélyeztetettebbek közé tartoznak az idős, egyedülálló emberek és a 65 év körüliek.

Horvát a kormány januárban hozott döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben. Mintegy 60 ezer embert érint az intézkedés, de ez nem segít azokon, akiknek már árverés alá került a háza vagy lakása. A horvát gazdasági kamara adatai szerint jelenleg 2236 ingatlan van árverés alatt, a kilakoltatások pedig mindennaposak – írta a lap.

A munkalehetőség hiánya miatt (a horvát statisztikai hivatal adatai szerint januárban 20 százalék felett volt a munkanélküliség aránya), a jobb élet reményében tömegesen hagyják el az országot a fiatalok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.