Közélet

Az európaiak kiléphetnek a FIFA-ból, Blatter nem tartja magát felelősnek

Rendkívüli válságértekezletre hívta össze Sepp Blatter FIFA-elnök a szövetség hat kontinentális szervezetének elnökeit, ám csak négyen tudtak elmenni, mivel a másik két vezető épp előzetes letartóztatásban ült. Blatter nem adja fel: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség ma megkezdett kongresszusa előtt az afrikai és az ázsiai szövetség vezetői is úgy nyilatkoztak, nem akarják, hogy elhalasszák a holnapra tervezett elnökválasztást, Blatter pedig nem hajlandó visszalépni. Az elnök szerint őt nem terheli semmilyen felelősség a mostani botrányért. Minden országnak egy voksa van, vagyis hiába Európa és Dél-Amerika hozza a sportsikereket és a nagy üzleteket, a választást inkább a közép-amerikai, ázsiai és afrikai országok döntik el.

A szponzorok nem elégedettek. Miután tizennégy FIFA-vezetőt, illetve hozzájuk közeli üzletembert gyanúsítottak meg korrupcióval és pénzmosással, a Visa, a Coca-Cola, az Adidas, a Hyundai, a McDonald’s és a Budweiser is azonnali intézkedést kért. Csatlakozott hozzájuk a Gazprom is, pedig Vlagyimir Putyin az amerikaiakat vádolja botrányokozással.

Michel Platini UEFA-elnök tette a legkomolyabb fenyegetést: azt sem zárta ki, hogy ha Blattert újraválasztják, akkor az európai szövetségek kiléphetnek a FIFA-ból, vagyis a vb-ken sem vennének részt. 

csalás letartóztatás sport FIFA korrupció
Kapcsolódó cikkek