BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hiba a magyar érettségi javítókulcsában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének vezetője szerint hibás a középszintű magyarérettségi hivatalos megoldókulcsa, az egyik feladatnál a kidolgozóknak akadt szövegértési problémája. Ezért mindkét megoldást el kell fogadni.

A szövegértési feladatsorban Grendel Lajos A modern magyar irodalom története című könyvének Bevezetőjét kellett elolvasni, és a diákok ehhez kaptak kérdéseket – idézi a Index. A 8. feladatban azt kellett eldönteni, hogy az egyes állítások igazak vagy hamisak-e a szöveg alapján. Az egyik kijelentés így szól: „A szerző 1908-at, a Nyugat indulását tekinti korszakhatárnak." A hivatalos megoldókulcs szerint ez hamis, erre adnak a diáknak 1 pontot.

Arató László szerint ugyanakkor ez a megállapítás igaz. Ezt maga Grendel Lajos is megerősítette. Az egyesület vezetője szerint tehát a hivatalos útmutató téved. Ennél a kérdésnél az I, azaz az „igaz” a helyes válasz. Az adott körülmények között az Oktatási Hivatalnak javítania kell az Útmutatót, és a tanároknak mindkét megoldást el kell fogadniuk, mondta Arató László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.