Elhunyt Schmitt Péter, az MTV egykori szerkesztő-újságírója
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSchmitt Péter egyetlen munkahelye a Magyar Televízió volt a 60-as évektől egészen 2003-ig. Számos fontos műsor elkészítésében vállalt meghatározó szerepet: többek között a Fórum, a Parabola és Szuperbola, a Feketén Fehéren szerkesztője, valamint utóbbi társ-műsorvezetője is volt.
Emellett részt vett a Panoráma című külpolitikai magazin, valamint riportfilmek, interjúk, összeállítások készítésében. Rövid ideig a Híradónál is tevékenykedett. A Magyar Televízióról szóló TV-könyvek szerkesztője volt. Őt bízta meg a köztévé vezetése az MTV alapításának 40. évfordulójára készült kétkötetes ünnepi kiadvány főszerkesztői feladataival is. Schmitt Péter 1997 és 2002 között az MTV sajtófőosztályának helyettes vezetőjeként, majd ezt követően 2003-ig főmunkatársként dolgozott.


