BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fiatal nagykövetek a mélyszegénység ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A G7 országok 250 „fiatal nagykövete” hívta fel a figyelmet a mélyszegénység elleni küzdelem fontosságára a ONE nevű lobbi- és kampányszervezet csúcstalálkozóján a G7 csúccsal egyidejűleg. A két magyar aktivista Münchenben számos figyelemfelkeltő akcióban vett részt a ONE színeiben a G7 találkozóhoz kapcsolódóan az elmúlt hétvégén.

A ONE segítségével szervezett „Együtt a szegénység ellen” nevet viselő rendezvényen több ezer ember gyűlt össze, hogy felhívja a figyelmet a mélyszegénység elleni küzdelemre. Az eseményen magas rangú politikusok és hírességek is megjelentek, mint például a Nobel-békedíjas libériai elnöknő, Ellen Johnson Sirleaf, Afrojack és az amerikai R&B csillag Usher.
A fiatal aktivisták a G7 vezetőinek arcát ábrázoló óriási ballonokat engedtek fel a levegőbe, jelezve a politikusoknak, hogy ne a levegőbe beszéljenek, hanem cselekedjenek a szegénység felszámolásáért.

A 250 fiatal nagykövet között volt két magyar is. Hegedűs Ildikó szerint fontos volt megmutatni, hogy a fiatalok igenis érdeklődnek a politika iránt, és megvan az erejük változtatáshoz. „A ONE csúcstalálkozó rendkívüli lehetőséget nyújtott a világ minden részéről Münchenbe érkező fiatal aktivistáknak, hogy a mélyszegénység felszámolásáért kampányoljanak. Nagyon örülök, hogy a G7 csúcstalálkozó végén a világ vezetői egyetértettek abban, hogy össze kell fogniuk és közösen kell dolgozniuk azért, hogy a mélyszegénység és éhezés megszűnjön 2030-ra" – mondta Józsa Veronika.

Az utóbbi 20 esztendőben mintegy felére csökkent a mélyszegénységben élők aránya, azonban a világ népességének 21 százaléka még mindig kevesebb mint napi 300 forintból él. Szeptemberben az ENSZ közgyűlésen a vezető politikusok meghatározzák majd a következő 15 évre vonatkozó fejlesztési célokat, amelyekkel megszüntethető lenne a mélyszegénység 2030-ra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.