BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Menekültügy: közös magyar-szerb fellépésről állapodtak meg

Az illegális migráció elleni közös határrendészeti és bűnügyi fellépésről állapodott meg a szerb és a magyar rendőrség vezetője ma Szegeden.

Papp Károly magyar országos rendőrfőkapitány a megbeszélést követően elmondta, a jövő héttől négy mobil hőkamera és húsz magyar rendőr teljesít szolgálatot Szerbiában, a macedón határon.
    
Az embercsempészés elleni fellépés érdekében a magyar, a szerb, valamint az osztrák rendőrség közös nyomozócsoportot hoz létre – közölte az altábornagy, miután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon találkozott Milorad Veljoviccsal, a szerbiai rendőrség igazgatójával.
    
A főkapitány emlékeztetett: az egyeztetések rendszeresek a magyar és a szerb rendőri vezetés között, az év első hónapjaiban meghozott közös intézkedések is eredményesek voltak, a német és az osztrák társszervekkel együtt sikerült a Koszovóból érkező határsértők számát jelentősen csökkenteni.
    
Papp Károly elmondta, az illegális migráció erősödése miatt a készenléti rendőrség és más megyei kapitányságok állományából egységeket vezényeltek a határ térségébe, és amennyiben a helyzet úgy alakul, létszámuk növelhető. A rendőrök nemcsak gyalogos és gépkocsis járőrözést végeznek; lovas és kutyás egységek teljesítenek szolgálatot a határ közelében, és helikopteres légifelderítést is végeznek.
    
A határrendészeti feladatok mellett a térségben élők szubjektív biztonságérzetének szinten tartására is érkeztek rendőrök a határ közelébe – tudatta az altábornagy.
    
Milorad Veljovic hangsúlyozta, a szerb kormány és rendőrség komolyan veszi az illegális migráció problémáját, és erőfeszítéseket tesz a jelenség visszaszorítása érdekében. A magyar és a szerb fél egyetértésre jutott abban, hogy az illegális migráció nem csupán a két ország problémája, hanem egész Európáé, sőt a kontinens határain is túlmutat – tette hozzá.
    
Az igazgató közölte, naponta mintegy ezer ember próbál meg Macedóniából és Bulgáriából Szerbiába jutni, majd onnan Magyarországra, illetve tovább. Ezért fontos a macedón határszakasz őrizetének megerősítése, amibe a szerb és magyar mellett osztrák és talán német rendőrök is részt vesznek majd.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.