Közélet

Félmilliárdos bővítés a pacsai baromfifeldolgozóban

Két ütemben összesen mintegy félmilliárd forint értékű bővítésbe kezdett a pacsai baromfifeldolgozót üzemeltető Pulyka-Java Kft., amely a 2012-ben nyitott, majd másfél évvel később fel is számolt egykori Zalai Baromfifeldolgozó Kft. üzemét tavaly indította újra.

A helyszínen tartott pénteki sajtótájékoztatón Borsos Ferencné, a Pulyka-Java Kft. tulajdonos-ügyvezetője elmondta: a 155 dolgozót foglalkoztató üzemben a bővítések után legalább 70 új alkalmazottnak tudnak még munkát adni.

A már megkezdett első ütemben mintegy 100 millió forintos, önerőből és hitelből fedezett beruházás révén a levágásra szánt csirke és pulyka fogadóterét növelik, illetve új raktárt építenek. A második ütemben - pályázati támogatást is remélve - mintegy 400 millió forintos költséggel az üzem hűtőkapacitását kívánják növelni - tette hozzá a tulajdonos-ügyvezető.

baromfifeldolgozó
Kapcsolódó cikkek