– Beszélgethetünk, az nincs megtiltva, de egyvalamiről nem beszélünk: erről – mutat az egyik munkás arra a vasúti kocsira, amelyet a Nyírvidéki Regionális Kisvasút végállomásán festenek. A Népszabadság munkatársai kérdezi tőlük, kit szólaltathatnék meg a műhelyben folyó munkáról, mire azt válaszolják: „a főnököt". De a főnök nevét hiába tudakolom, a dolgozók a fejüket rázzák, „nem mondhatják meg". Azért ilyen titokzatosak, mert Nyíregyházán nyílt titokként kezelik, hogy a felújított vasúti kocsikat a Felcsúton épülő kisvasúton fogják használni.
A Kelet-Magyarország írta meg, hogy a Nyírvidéki Regionális Kisvasút végállomásán elkezdődött a járművek felújítása, s ezek „néhány bennfentes" szerint hamarosan Felcsúton zakatolnak. Annyi bizonyos, hogy két felújított kocsit már elvittek, méghozzá Balatonfenyvesre a nyári időszakra. Ám már emiatt is felhördült a lakosság. A városban az idén 110 éves kisvasút érzelmi ügy: hozzá tartozott az elmúlt évtizedek mindennapjaihoz. Sokan nem is bocsátották meg a szocialistáknak, hogy 2009-ben ideiglenesen lezárták ezt a szárnyvonalat - írja a Népszabadság.
– Féltem a kisvasutat – ezt a helyi Városvédő Egyesület elnöke, Cservenyák Katalin nyilatkozta. Azt mondta: „Attól tartok, ha elszállítanak innen mozdonyokat és kocsikat, akkor a kisvasút újraindítása végleg lehetetlenné válik." Nagy László helyi szocialista képviselő, volt alpolgármester szerint az ügy újabb bizonyítéka a fideszes városvezetés tehetetlenségének. Mint mondta, a város három csatát idén már elvesztett – elvették az egyik gyakorlóiskolát, kizárták a focicsapatot az első osztályból, és a megyében máshová került egy képzési centrum –, így a kisvasút feldarabolása lesz a „negyedik vesztes csata".
A polgármesteri hivatal még arról sem tudott, hogy a MÁV már elszállított két kocsit, legalábbis Rendes Sándor szóvivő a lap megkeresésére ezt válaszolta: „Arról, hogy a kisvasút kocsijait bárhová is elvinnék Nyíregyházáról, nem érkezett információ a MÁV Zrt. részéről az önkormányzathoz." Hozzátette, hogy „az ipar- és közlekedéstörténeti értéket jelentő kisvasúti kocsik a város és a megye helytörténetének szerves részét képezik, megóvásukat az önkormányzat is kiemelten fontosnak tartja" - a cikk teljes egészében a Népszabadság oldalán érhető el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.