A HDSZ azt követően fejtette ki álláspontját az MTI-nek, hogy a korábban megjelent cikkek szerint Brüsszel hivatalosan megkereste a magyar hatóságokat, mivel egy feljelentés alapján a kormány az EU-szabályozásnak nem megfelelő módon nyújtott segítséget három húsüzem, a Gyulahús Kft., a Kométa ''99 Zrt. és a Pápai Hús Kft. működéséhez.
Kapuvári József, a szakszervezet elnöke az MTI-nek hangsúlyozta, hogy az állam maga döntheti el, mennyi pénzt ad az önkormányzatoknak, az uniós szabály csak arra tér ki, hogy az önkormányzatok kizárólag haszonszerzési szándékkal fektethetnek be a magánszférába, tehát hozamot kell kapniuk.
Mint mondta: az önkormányzatok megvették a húsipari cégek eszközeit, vagyonát, technikáját azzal a céllal, hogy a vállalatok megmeneküljenek a csődtől. A kaposvári Kométa ''99 Zrt. esetében például 5 év múlva vissza is kell vásárolni az önkormányzati tulajdonrészt. A szakszervezet éppen ezért bízik abban, hogy a vizsgálat megállapítja: a kormány az előírásoknak megfelelően nyújtott segítséget - tette hozzá az elnök.
Az önkormányzati tulajdonlás ugyanakkor csupán átmeneti megoldás, fejlesztési és piaci szempontok szükségessé teszik, hogy a cégek újra magánbefektetők tulajdonába kerüljenek - olvasható a közleményben. A HDSZ úgy véli, hogy az érintett vállalkozásoknál a versenyképesség fenntartását jelentős tőkeemeléssel, illetve beruházással magánbefektetők biztosíthatják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.