Angus Deaton, az alulnézet forradalmasítója

Több száz év egyenlőtlen fejlődésének következményeivel szembesül most éppen Európa: a magasabb életszínvonalra vágyó tömegek maguk mögött akarják hagyni a leszakadó térséget, hogy jobb körülmények közé kerüljenek a fejlett világban. Ezt válaszolta hétfőn princetoni otthonából telefonon egy újságírói kérdésre a hetvenéves Angus Deaton professzor, miután a Svéd Királyi Tudományos Akadémia dísztermében bejelentették, hogy idén ő kapja a svéd jegybank által 1969-ben alapított közgazdasági Nobel-díjat.

A rögtönzött sajtóértekezleten azért vetették fel a migráció kérdését, mert a most elismerésben részesült tudós elmélyülten foglalkozott az alacsony jövedelmű, fejlődő országok helyzetével, a fogyasztás és a szegénység alakulásának megfigyelésén keresztül. Bár kutatásai mind a döntéshozók, mind a tudományos élet szereplői számára új szempontokat és összefüggéseket tártak fel, a népvándorlás megállítására vagy kezelésére neki sincs más javaslata, minthogy a szegénységet csökkenteni kell. Ez persze csak hosszabb távon lehetséges, és mielőbb megoldást kellene találni a politikai, társadalmi, katonai feszültségek levezetésére.

Angus Deaton 1945-ben született a skóciai Edinburgh-ban, a nyolcvanas évek eleje óta tanít az amerikai Princeton Egyetemen, amerikai-brit kettős állampolgár; a díj megalapítása óta ő a hetvenhatodik tudós, aki ebben a kitüntetésben részesült. A díjhoz nyolcmillió svéd korona – hozzávetőlegesen 267 millió forint – jutalom is társul.

Azért esett rá a svéd akadémikusok választása, mert a nyolcvanas években Angus Deaton dolgozta ki azt a rendszert – John Muellbauerrel együtt – amely képes megbecsülni az egyes termékek iránt megnyilvánuló keresletet. A kilencvenes években a fogyasztás és a jövedelem kapcsolatát feszegette. Ezt követően pedig a fejlődő országok háztartás-statisztikáira alapozva a szegénység és az életszínvonal mérésének új módszereit fejlesztette ki. A díjat odaítélő bizottság választása nagyon is időszerűnek látszik: a pénzügyi válság után a fejlett országok az elégtelen kereslet (jórészt háztartási fogyasztás) csapdájában vergődnek, miközben világszerte egyre nagyobb figyelmet kap a vagyoni, jövedelmi, fejlettségbeli  egyenlőtlenség jelensége.

A keresletet leíró deatoni rendszer alkalmas arra is, hogy a kormányok kiszámítsák – föltéve persze, hogy szakértői ismerik a szakirodalmat – , vajon például az élelmiszerek áfájának vagy a személyi jövedelemadó kulcsainak a csökkentése mely társadalmi csoportokat hoz jobb, melyeket rosszabb helyzetbe. Munkássága során a tudós azt észlelte, hogy az egyéni háztartások jövedelme, illetve fogyasztása és megtakarítása egészen másként alakul, mint a makrogazdasági átlag. Ezt a paradoxont úgy oldotta fel, hogy nem az aggregált, azaz az összesített és átlagolt makrogazdasági adatokból indult ki, mint előtte sokan, ideértve John Maynard Keynest is, hanem a háztartások egyéni döntéseit vizsgálta,  és így jutott – az adatsorokon alulról felfelé haladva –  a politika számára is hasznosítható következtetésekre.