Művészmárkákat kellene építeni

„A szakma szereplőinek elkerülhetetlen feladata feltérképezni, hogy miért nem működik jobban a hazai piac. A saját területén különösen fontos ez, hiszen szobrászati műfajok nem szerepelnek a galériák palettáján, noha a nemzetközi top eladások között ott vannak a szobrok is, például a közelmúltban Giacometti szobra – állítja Gajzágó György. – A kiállításmegnyitókon nem esik szó arról, hogy a műtárgyak eladók, márpedig erről beszélni kell, vagy más módon tudatosítani.

A globális művészeti világhoz illeszkedő módon fel kell épülnie annak a jó értelemben vett üzleti modellnek, amely aztán egy fenntartható és átlátható rendszerként a művészeti élet mögé áll. Jelenleg túlélési dzsungelharc zajlik, tisztázatlanok a szerepek és az elvárások, ezért hiányzik a bizalom, feszültségek keletkeznek. Nincsenek karriermodellek és követhető példaképek, nem tágítottuk ki a világot, sajnos az internet ellenére sem” – vázolja az alapproblémákat Gajzágó, aki szerint a legfőbb gond az oktatástól kezdve még mindig az, hogy nem a nemzetközi szcénához való kapcsolódásra szocializálódtunk.

A Bergman Galéria vezetője üzleti környezetből érkezett, ezért a művészeti világot pragmatikusan szemléli. Gajzágó 2006 óta foglalkozik művészetmenedzseléssel, az üzleti életben felhalmozott tapasztalatait szeretné a kortárs művészeti piacon kamatoztatni. Tapasztalatai alapján korszerű iparági gondolkodás, művészmárka-építés és fenntarható rendszer nélkül nem zárkózhat fel ez a terület a nemzetközi elvárások szintjére.
„Az egyik megcsontosodott jelenségünk például, hogy mindenki a korábbi gyűjtőkön csüng, ezért az egyik legfontosabb célunk ebben a pillanatban, hogy ezt a kört minél jobban kibővíthessük.

Ez egy-egy szereplőnek külön-külön próbálkozva lehetetlen, de kisebb csoportosulás sem képes megvalósítani ezt az állapotot – állítja a szakember. – De aki gyűjt is, sokszor nem azzal a szemlélettel teszi, hogy ő egyben kurátor is, aki gyűjteményével egy új entitást és művészmárkát épít, s ezzel hozzáadott értékkel látja el az általa vásárolt tárgyakat” – teszi hozzá. A gyűjtés szerinte nem puszta hobbi, bizonyos szakértelmet is igényel. Ha a múzeumi gyűjteményezést szakmának tekintjük, ugyanezzel a logikával közelíthető meg a magángyűjtés is.

Egy komoly gyűjtőnek művészeti és befektetési szempontokat egyaránt érvényesítenie kell, ehhez megfelelő szemléletre, információra és szaktudásra van szüksége. Gajzágó György ezért ötleteket, modelleket keres arra, hogyan lehetne bevonni a műgyűjtésbe azt az időközben felnőtt fizetőképes és igényes polgári réteget, amely megengedhetné ugyan magának, hogy műtárgyakat vásároljon akár rendszeresen is, de még nem érez késztetést erre.

„Ez latens igény, egyelőre egy jakuzzi, egy öntözőrendszer vagy egy drága dizájnos kerti garnitúra még erősebb státusztárgy, viszont éppen ezt a kört kellene ágazati marketinggel megszólítania a szakmának. Az állami szerepvállalás növelésére is ugyanezért lenne szükség, de ezt csak úgy lehetne elvárni, ha a szakma egységesebbé és profibbá válva fel tudná mutatni, hogy milyen előnyökkel járna az államnak, ha áldozna erre a területre” – mondta.

Profizmus alatt átláthatóságot, betartható és betartott szerződéseket ért, melyekhez a bizalom mellett precízen megfogalmazott és elfogadott szabályokon alapuló működési viszonyok szükségesek. Magyarországon nincsenek nyilvános művészgalerista szerződésminták, a Ludwig Múzeum könyvtárában viszont hozzáférhetők azok a nemzetközi forrásmunkák, melyekben egy ilyen a művész jogaival kezdődik.

A kitűzhető célok között a kolozsvári Ecsetgyárat hozza példának. A galériák kereskedelmi képviseletet látnak el. Így viszont hiányzik valami, ami a művészek brandjét folyamatosan építené és intenzíven bemutatná, egyfajta hivatalos képviseletként, széles körű külföldi képviseleti rendszert építve. Üzleti példával érzékelteti, mire gondol: „Vannak olyan nagyobb cégek, amelyek több márkát futtatnak a piacon, nem nehéz belátni, mennyivel hatákonyabbak. Amikor a magyar galéria azt mondja, ez a művész nála van, akkor ezt szó szerint érti, pedig minél többen foglalkoznak egy művésszel szerte a világon, annál nagyobb az esély a sikerre.”

A Bergman Galéria tizenöt művészének képviselete mellett Gajzágó György másfél éve dolgozik egy programon, amely segíthetne. „Különböző fázisokban közel százötven meghatározó emberrel beszéltem, hogy feltérképezzem a szcéna jelenlegi helyzetét, így kaptam végül egy átfogó képet” – mondta. Fontosnak tartja a befektetési szempontok erősítését is, mivel galériás tapasztalatai szerint a vevők visszatérő kérdése, akár kimondatlanul is: mennyire értékálló a műtárgy? Mennyit fog vajon érni később?

Amíg ezekre a kérdésekre nem tudunk kellő alappal válaszolni, addig szerinte nem lesz előrelépés. Ha a számok nem igazolnak vissza, akkor valamit rosszul csinálunk. A szcéna gyökeres változás előtt áll, fel kell készülnünk a fellendülésre – állítja az Art Market szoborszekcióját koordináló szakember.