Közélet

Túl sok stadiont újítanak fel egyszerre, vidékre költözhet az Újpest

Késve kezdődik el az újpesti stadion felújítása - írta az NSO. A korábbi tervek szerint az őszi idény végén már albérletben játszott volna az Újpest. A munkálatok az előzetes tervek alapján 120 napig tartanak majd, ami érintené az első három tavaszi fordulót – a Videoton, az MTK és a DVSC elleni meccseket –, ezért a klub egyeztetéseket kezdeményez annak érdekében, valamilyen megoldást találjon, hogy ebben az időszakban se kelljen máshol játszania a hazai mérkőzéseit.

Az Újpestnél szeretnék elérni, hogy a munkálatok mellett is lehessen meccseket rendezni a Szusza Ferenc Stadionban. Ha nem sikerül megegyezni, Dunaújvárosba költözhetnek, mivel több fővárosi stadionban is felújítási munkálatok zajlanak, így Budapesten belül nem tudnak megfelelő létesítményt találni.

újpest stadion
Kapcsolódó cikkek