BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Úgy nyerte meg a jobboldal a spanyol választást, hogy nagyot vesztett

A Néppárt kapta a legtöbb voksot a spanyol választáson, de nem elég a többsége az egyedüli kormányalakításhoz - sőt, az sem biztos, hogy ők próbálkozhatnak kormányt formálni.

A konzervatív Néppárt kapta a legtöbb voksot a spanyol választáson az exit pollok szerint. Az eddig is kormányzó párt a TVE és a TNS felmérése szerint 26,8 százalékot kapott, ami azt jelenti, hogy mintegy 70 mandátumot vesztett a most zárult ciklushoz képest.

Az öröm azonban nem lehet felhőtlen Mariano Rajoy miniszterelnök pártjában: az exit poll szerint egyedül nem lesz meg a többségük a kormányzáshoz, még úgy sem, hogy a spanyol választási rendszer a legerősebb pártot támogatja.

A második hely a szocialistáké, a harmadik pedig a rendszerellenes, újbaloldali Podemosé (sőt, az is elképzelhető, hogy országos szinten a Podemos kapta a második legtöbb szavazatot, de a választási rendszer sajátosságai miatt csak a harmadik legtöbb mandátumot). A szintén új pártként megjelent mérsékelt jobboldali Ciudadanos a negyedik legtöbb szavazatot kaphatta. Egy-két éve még a Podemos számított feltörekvő új erőnek, ami sokak szerint akár hatalomra is kerülhetett volna, néhány hete pedig a Ciudadanost mérte egy közvélemény-kutató a Néppárttal és a szocialistákkal tizedszázalékokon belülre.

A TNS közvélemény-kutató úgy számol: a Néppárt 114-118, a szocialisták 81-85, a Podemos 76-80, a Ciudadanos 47-50 mandátumra számíthat. A kormányalakításhoz 176 képviselőre van szükség. A két új párt a kampányban azt ígérte: csak akkor lépnek koalícióra, ha ők nyernék a választást - hamarosan ki is derülhet, mennyire veszik komolyan ezt az ígéretüket. A választás előtt sem volt világos, hogy melyik párt melyik másikkal lépne koalícióra, sem az, hogy milyen hármas felállásra lennének hajlandóak, ha az volna szükséges.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.