BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Átalakul a hulladékgazdálkodás

Áprilistól egy szervezet, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV) felügyelete alá kerül az egész ország területén a közszolgáltatás körében gyűjtött hulladékok kezelése, a hulladékgazdálkodás átalakítása során országosan bevezetnék a többkukás rendszert a szelektív gyűjtés érdekében, és a szelektíven gyűjtők díjkedvezményben részesülnének - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkárára hivatkozva a hétfői Magyar Idők.

A lapnak Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára elmondta, a cél az, hogy az átalakítást követően a lakosság terhei ne nőjenek, ugyanakkor a holding és a közszolgáltatás nonprofit jelleggel, legalább nullszaldósan működjön. A holding elsődleges feladata a hazai hulladékgazdálkodási közszolgáltatást szolgáló eszközök és létesítmények feltérképezése, az országosan egybefogott fejlesztés pedig tartalmazza a szállítási távolságok, a lerakók és a szelektív telepek működésének optimalizálását.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a holding átveszi a közszolgáltatóknál fennálló követelések kezelését, áprilistól a lakosság az új társaságtól kapja a számlákat, az ügyfélszolgálat működése viszont nem változik. A holding maga nem fog hulladékot gyűjteni és szállítani, sem hulladéktelepeket üzemeltetni, tehát nem közszolgáltatóként működik, hanem egységes elvek mentén finanszírozza majd a közszolgáltatók tevékenységét.

Szabó Zsolt beszámolt arról is, hogy országosan szeretnék bevezetni a többkukás rendszert a szelektív gyűjtés érdekében, és azon is dolgoznak, hogy azok az idősek vagy egyedülállók, akik kevés hulladékot termelnek, arányosan kevesebbet fizethessenek a jövőben. Az elképzelések között szerepel, hogy a szelektíven gyűjtők díjkedvezményben részesüljenek, valamint, hogy a zöldhulladék komposztált formában a rossz minőségű szántóföldekre kerülhessen, a mezőgazdasági termelők pedig támogatást kapnának a kiszállításhoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.