Lázár beszámol: a csokról és a Várba költözésről is tárgyalt a kormány
A kormány lezárta a csokkal kapcsolatos jogalkotást - mondta el Lázár János a mai Kormányinfón. A tegnap este kiadott két rendelet a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint egyszerű és átlátható. Az új szabályokkal könnyebb lesz használt lakáshoz is jutni - közölte.
A kormány részletesen tárgyalta az illegális bevándorlással kapcsolatos helyzetet, a vajdasági magyaroknak adott 50 milliárdos munkahelyteremtési támogatást, a kormányülés legfontosabb napirendi pontjainak egyike pedig a kárpátaljai magyarok támogatási rendszerének elemzése volt.
Az újraiparosítás tervének részletes beszámolójáról is tárgyalt a kormány - közölte Lázár János.
Áttekintették azt is, hogy a budai Várba költözés hogyan áll - Lázár szerint jól halad.
A kormány felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy tegyen javaslatot a tejágazat megsegítésére. Idén kiemelt állami támogatást kapnak a tejesek.
Felhatalmazták a nemzeti fejlesztési minisztert az M0-ás autóút és az M4-es autópálya összekötésére, így négysávos út épülhet az M0-ás és Abony közt.
A menekültügyről Lázár János azt mondta: Erdogan török elnök szavai is bizonyítják, hogy kettős nyomás alá kerültünk. Szerinte kényszerbetelepítési kvótával szembesülhetünk, ez ellen kell "megküzdeni Brüsszellel". Addig is a kormány "felkészül arra", hogy a magyar-román határon is megépüljön a kerítés.
Meghallgatták Palkovics Lászlót is az oktatásügy helyzetéről. Lázár azonban inkább a tanárokat kérte arra, hogy ne tüntessenek. "Ha a pedagógusok szakszervezete felelősen gondolkozik a magyar oktatásról, akkor nem balhéval, hanem tárgyalással" tudnak tenni azért, hogy az oktatásügy helyzete javuljon - mondta a miniszter. A Klik teljes adóssága szerinte nehezen meghatározható, ugyanis egy belső elszámolási rend van, a Kliknek pedig a vállalkozók részére van hatvan napon túli adóssága.
A kormány 2018-ban négymillió háztartásban szeretne szélessávú internetet. Ezen kívül a digitális állam felé is lépnének. A cél az, hogy legkésőbb 2020-ra az ügyek nagy részét otthonról, elektronikusan lehessen intézni - közölte Lázár.
Kérdésre válaszolva Lázár elmondta: az NGM 25,8 millió forintot költött el a karácsonyi ünnepségére, a tárca korábbi gazdálkodásából spórolták meg ezt a pénzt. Az érintett dolgozóknak 2008 óta nem nőtt a fizetése, kétséges, hogy ezt egy egyórás redezvénnyel feledtetni lehet - tette hozzá.
Összesen 60 háttérintézmény beolvasztásáról született már meg a döntés, tíz esetben van még vita - közölte a miniszter. Ezeknek a mostani vezetői nem vezető pozícióba kerülnek az átszervezés után. Az egészségügyi intézmények átalakításában az egyik legfőbb szempont a profiltisztítás lesz, hogy ahol gyógyítás van, ott ne legyen szociális ellátás.


