Mint elmondta: a törvény pontosan rögzíti, hogy milyen esetben, milyen keretek között élhetnek a munkavállalók a sztrájk eszközével. A sztrájkjog szerint konkrét célokért, valamilyen gazdasági, illetve szociális célok érdekében sztrájkolhatnak a munkavállalók. Politikai célokért jogszerűen nem lehet sztrájkolni - emelte ki. Feltétel továbbá, hogy a részvétel csak önkéntes lehet, sem a sztrájkra, sem az attól való távolmaradásra nem lehet kényszeríteni az embereket.
A munkavállalóknak meg kell fogalmazniuk követeléseiket és ezt írásban el kell juttatniuk a munkáltatónak. Egyúttal fel kell hívni a figyelmet arra, hogyha nem tudnak megállapodni, sztrájkolni fognak. Emellett a jogszabály rögzíti, hogy kötelező 7 napig érdemi tárgyalásokat folytatni a feleknek, ez idő alatt egyszer lehet maximum kétórás figyelemfelhívó sztrájkot tartani. Ha ezek a tárgyalások sem vezetnek eredményre, akkor ezek után lehet sztrájkot kezdeni.
Czuglerné Iványi Judit kitért arra is, hogy bizonyos a lakosságot alapvetően érintő szolgáltatás tekintetében előzetesen meg kell egyezni a még elégséges szolgáltatásról is. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az oktatás nem tartozik az alapvető szolgáltatások körébe, így a pedagógussztrájk esetében a gyermekfelügyelet jelenti az alapvető szolgáltatást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.