M. Csaba ellen különösen nagy kárt okozó csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást. A rendőrség közleménye szerint a férfi egy cég ügyvezetőjeként egy biztosítótársasággal biztosításközvetítő tevékenység folytatására kötött szerződést 2009-ben. M. Csaba és társai úgy kötöttek biztosítási szerződéseket ismerőseikkel, hogy - jóhiszeműségüket kihasználva - kitöltetlen formanyomtatványt írattak velük alá. A szerződések féléves díját a magánszemélyek helyett a cég fizette ki a biztosítótársaságnak - ezzel megszerezték az ügynöki jutalékot -, ezután azonban több díjfizetés nem történt.
A nyomozók szerint a férfi és társai abból a célból közvetítették az ajánlatokat, hogy a biztosítótársaságot megtévesztve a jelentős összegű jutalékot megszerezzék. A cég 156 emberrel kötött életbiztosítást, ezzel több mint 180 millió forintos kárt okozva a biztosítónak.
Az M. Csaba tíz társa elleni nyomozás iratait a BRFK 2015 nyarán vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek, ő azonban a gyanúsítotti kihallgatásán nem jelent meg, sem lakcímén, sem tartózkodási helyén nem találták a rendőrök, ezért országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
A francia társszervek április 10-én elfogták a férfit, majd Magyarországra szállították, és április 28-án átadták a budapesti rendőröknek. M. Csabát gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.