BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nemet mondtak a tanárok a minisztériumnak

Hatodik alkalommal ülésezik ma Budapesten a köznevelési kerekasztal, a Mendrey László vezette Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Galló Istvánné vezette Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), valamint a civil közoktatási platform ezúttal sem képviselteti magát az egyeztetésen.

Az ülés előtt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, hogy a pedagógusok képzéséről és továbbképzéséről tárgyalnak majd, továbbá végigveszik a PSZ 25 pontját.

Rétvári Bence arról is beszélt, hogy a kormány megállapodott a szerdai sztrájkról a pedagógusok sztrájkbizottságával.

Az iskoláknak fogadniuk kell a diákokat, és kötelesek számukra étkezést és felügyeletet biztosítani. Hangsúlyozta: szabályellenesen járnak el azok az intézmények, amelyek nyilatkozatot kérnek a szülőktől arról, hogy igényelnek-e gyerekfelügyeletet.

Az államtitkár kiemelte, hogy azoknak a tanároknak, akik nem vesznek részt a sztrájkban, órát kell tartaniuk.

A köznevelési kerekasztal február 9-én tartotta első ülését Budapesten, a tárgyalóasztalnál a terület aktuális kérdéseit, problémáit tekintik át. A kerekasztal első ülését Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vezette. Ő jelentette be január 23-án, hogy köznevelési kerekasztalt alakítanak a felsőoktatási kerekasztal mintájára.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.