Közélet

Kastély akciós áron, felújítás százmilliókért

Két nappal a megbízás után, egyetlen helyszíni szemle alapján árazta be a szakértő az MNB által kiszemelt egykori IPOSZ-székházat – derült ki a Világgazdaságnak kiadott ingatlanszakértői anyagból.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014. április 17-én bízta meg Leszkó György ingatlanforgalmi szakértőt, okleveles építészmérnököt a tiszaroffi Borbély-kúria felértékelésével. Ez is kiderül abból a három ingatlanforgalmi szakértői véleményből, melyeket az MNB adott át a Világgazdaság kérésére. A jegybank hat ingatlant vett Matolcsy György 2013. márciusi jegybankelnöki beiktatása óta. Ám eddig csak kettőről – az Úri utca 21. szám alatti műemlék épületről és az Eiffel Palace-ról – készült szakértői véleményt hozta nyilvánosságra honlapján. A kecskeméti, Izsáki út 5. szám alatti egykori kórházról nem készült értékbecslés, az MNB indoklása szerint azért, mert azt nyilvános pályázaton szerezte meg.

A másik három ingatlan – a tiszaroffi mellett a budapesti Kálmán Imre utcai egykori IPOSZ-székház, valamint a Magyar Tudományos Akadémia volt kémiai kutatóintézete – lapunknak eljuttatott szakértői véleményét kivétel nélkül Leszkó, illetve az ő tulajdonában lévő Leszing Kft. készítette. Csakúgy, mint az Úri utca 21.-ét, míg az Eiffel Palace-t az KPMG Hungária árazta be.

A leghamarabb az IPOSZ-székház becslése készült el. Leszkó az MNB-től 2013. december 5-én kapott megbízás másnapján már helyszíni szemlét tartott, 7-én pedig már meg is állapította az ingatlan nettó 459 milliós forgalmi értékét. Nagyjából egy hónapra volt szüksége 2014 végén a II. kerületi Pusztaszeri úton lévő egykori kémiai kutató feltérképezéséhez, s a végén nettó 2,9 milliárdot határozott meg. Érdekes, hogy ehhez szintén egy helyszíni szemlével is beérte, noha hat épületet kellett megvizsgálnia, melyek közül három labor volt, emiatt még azt is át kellett tekinteni, mennyire szennyeződött a környezet.

Ezzel szemben Tiszaroffon kétszer is járt Leszkó. Meglehet, ezzel is magyarázható, hogy a kastély értékbecslése tartott a legtovább, a megbízástól számítva két hónapig. De megérte, mivel ezt az ingatlant is végül a szakértőnél alacsonyabb áron vette meg az MNB, csakúgy, mint a másik kettőt. A tiszaroffi kastélyra Leszkó nettó 456 milliós vételárat tartott reálisnak. Ez jelentős diszkont volt ahhoz képest, hogy az elidegenítéssel megbízott közvetítő 680 millióért hirdette meg a tiszaroffi Borbély-kúriát – tette közzé az MNB 2014. augusztus 7-én, miután a HVG megszellőztette a tranzakciót. Még ügyesebbnek tűnik az MNB, ha azt vesszük, hogy a jegybank fél tucat – köztük a tiszaroffi – ingatlanvásárlását vizsgáló Nyikos László, jobbikos MNB-s felügyelőbizottsági tag szerint 900 millió volt az első ár.

Ám azóta bőven negatívba billent a tranzakció mérlege. Az Index.hu korábbi értesülései szerint ugyanis 2014-ben 107 milliót, 2015-ben pedig 358,5 milliót költött az MNB az immár a jegybanki dolgozók üdültetésére szolgáló létesítményre. Ezenfelül a kastély üzemeltetésére létrehozott MNB-Jóléti Humán Szolgáltató és Üzemeltető Kft.-be eddig már 650 milliót ölt a jegybank. Ennyire emelte fel a 2014 júliusában alapított cég induló, 50 milliós törzstőkéjét az MNB három lépésben. Legutóbb tizenkét nappal ezelőtt, június 2-án, 140 millióról 650 millióra – jelent meg a minap a cégközlönyben.

MNB kastély
Kapcsolódó cikkek